Bár a portugáliai pánik alaposan felborzolták a kedélyeket a múlt héten, és újra vészjósló üzenetek érkeztek a legnagyobb guruktól, a befektetők ezen a héten visszatérhetnek a nagy amerikai vállalatok fundamentumaihoz. Az Alcoa beindította a gyorsjelentési szezont, de valójában csak ezen a héten kezdődik a dömping. Íme a legfontosabb társaságok, amelyek ezen a héten teszik közzé legfrissebb számaikat.
Citigroup – Hétfő
A Citigroupnál kérdéses, hogy a befektetők figyelnek-e egyáltalán a bankóriás számaira, miután kiderült, hogy jelentős összeget fizethet az amerikai államnak a válságban játszott szerepe miatt. Mindenesetre a várakozások szerint a Citigroup 1,05 dolláros egy részvényre eső nyereségről (EPS) számolhat be 18,93 milliárd dolláros bevétel mellett. A vállalat teljesítménye egyébként idén eddig majdnem 10 százalékot esett.
A Goldman alaposan megmozgathatja a piacokat kedden. Bárhogy is jelentsen a pénzintézet, annak jelentős hatása lehet, mivel a bank az egyik legjobban árazott vállalat a Dow Jones indexen (DJIA) – közel háromszor akkora súlya van, mint a JPMorgannek.Az eredményeken kívül nagy figyelem övezi majd a kompenzációs költségeket, a bevétel és a nyereség arányát, illetve a befektetési banki üzletágat.
Az elemzők 3,05 dolláros EPS-t és 7,97 milliárd dolláros bevételt várnak. A Goldman idén 6 százalékot esett.
Intel – Kedd
A processzorgyártás nagyágyúja, az Intel is kedden hozza nyilvánosságra a jelentését. A valódi kérdés az, hogy miután az cég megemelte a második negyedéves várakozásait, vajon a jelentés is tükrözi-e a korábbi optimizmust. Az is kérdés, hogy a menedzsment továbbra is kitart-e az idei pozitív várakozások mellett.
Az elemzők szerint 0,52 dolláros EPS-re és 13,69 milliárdos bevételre készülhetünk. Az Intel egyébként idén elég szépen teljesített. A vállalat papírjai 12 százalékot emelkedtek a múlt hónapban, és 2014-ben már több mint 22 százalékos pluszban vannak.
Johnson & Johnson – Kedd
A Johnson & Johnson (J&J) keddi jelentésével elstartolnak a gyógyszeripari és egészségügyi termékeket gyártó vállalatok is. A J&J már így is 18-szoros értékeltséggel bír a 2014-ben várható eredményéhez képest, így nem valószínű, hogy a második negyedéves jelentés komolyan felhajtja majd a papír árfolyamát.
Mindenesetre az elemzők 1,55 dolláros EPS-t és 18,94 milliárd dolláros bevételt várnak. A társaság részvényei idén eddig több mint 16 százalékot emelkedtek az.
JPMorgan Chase – Kedd
A kedden jelentő JPMorgan napjainkban a második legnagyobb amerikai bank. Bár a vállalattal kapcsolatban jelenleg a vezérigazgató, Jamie Dimon egészségi állapota a legfontosabb kérdés, függőben lehetnek még megállapodások az amerikai hatóságokkal, amelyek érdekesek lehetnek.
A bankóriástól 1,29 dolláros egy részvényre jutó nyereség mellett 23,76 milliárdos bevételt várnak. Eközben a vállalat papírjai idén közel 3 százalékos mínuszban állnak.
Bár a Bank of America (BofA) a harmadik legnagyobb bank, már nem szerepel a DJIA indexen. Ezért, és mert a Citigroup korábban jelent, a BofA eredménye már nem tartozik a legfontosabbak közé.
Mindenesetre az elemzők 0,29 dolláros EPS-t, illetve 21,62 milliárd dolláros bevételt várnak a társaságtól. A BofA papírjai idén durván 1 százalékos mínuszban vannak.
SanDisk – Szerda
A flash memóriákat gyártó SanDisk szintén szerdán közli a negyedéves számait. A vállalat eredménye azért kiemelten izgalmas, mert az elmúlt időben a teljesítményét összekötötték a szórakoztató elektronikai szektoréval. A SanDisk kiváló menetelése pedig szinte megköveteli a társaságtól, hogy felülmúlja az előzetes várakozásokat.
Az elemzők 1,39 dolláros EPS-re számítanak 1,6 milliárd dolláros bevétel mellett. A SanDisk papírjai a megelőző negyedévben 40 százalékot szárnyaltak, és már közel 50 százalékos pluszban vannak 2013 vége óta.
YUM! Brands – Szerda
Bár nem a McDonald’s, és még csak nem is DJIA vállalat, a YUM! reprezentálja a McDonald’s-on kívüli gyorséttermi trendeket, különösen Kínában. Éppen ezért – bár a társaság kissé kilóg a listáról – érdemes odafigyelni a hét közepén megjelenő jelentésére.
A várakozások szerint 0,74 dolláros EPS-t és 3,25 milliárd dolláros bevételt tehet közzé a YUM!. A vállalat részvényei idén eddig 10 százalékot emelkedtek.
Talán nem is kérdés, hogy a csütörtök nagy sztorija a Google gyorsjelentése lehet, amely az amerikai tőzsdezárás után lát napvilágot. A befektetők komoly figyelemmel kísérik majd a profitot, a bevételt, a keresésekkel kapcsolatos számokat, és a reklámokra vonatkozó adatokat egyaránt.
A várakozások szerint 6,26 dolláros EPS és 15,6 milliárd dolláros bevétel szerepelhet a negyedéves jelentésben.
IBM – Csütörtök
A Google mellett az IBM is csütörtökön zárás után jelent, ami azt vetíti előre, hogy komoly izgalmakra lehet számítani a hét vége felé. Bár az IBM mostanában nem a kirobbanó növekedéséről híres, mivel az egyik legfontosabb DJIA részvény, mindenképpen kiemelt figyelem övezi majd a számait.
Az előzetes becslések szerint 4,29 dolláros EPS mellett 24,13 milliárd dollár lehet a társaság bevétele. Az IBM papírjai idén 1 százalékos pluszban vannak.
General Electric – Péntek
A GE jelentése kiemelten fontos lesz az amerikai gazdaság egészére nézve. Úgy tartják ugyanis, hogy ahogy a GE-nek megy, úgy megy az USA-nak is. Mivel az elmúlt időben az igencsak kedvező amerikai makroadatok mellett az Egyesült Államok a lakossági fogyasztással küszködik, a General Electric jelentése igencsak felértékelődhet a befektetők körében.
A várakozások szerint a GE 0,39 dolláros EPS-ről és 36,31 milliárd dolláros bevételről számolhat be amerikai idő szerint péntek reggel. A GE papírjai egyébként idén eddig több mint 3 százalékos mínuszban tartózkodnak.


