A kormány honlapján csütörtökön megjelent rendelettervezet
szerint az intézkedés a jövő év első napjától lesz hatályos, és
legalább négy gyermek után családi pótlékban részesülő személyekre,
továbbá mozgáskorlátozott parkolási igazolvánnyal rendelkezőkre,
illetve ezek hozzátartozóira vonatkozik.
Az érvényes útdíjszabályok szerint a D1 kategóriába tartoznak a
személykocsik 7 férőhelyig, a D2 kategóriába az ettől nagyobb
személygépkocsik és a lakóautók. Az éves díj jelenleg mindkét
kategóriában azonos, 42 980 forint.
A rövidebb időtartamra váltott úthasználati jogosultságok
viszont jelentősen különböznek. A heti díj a D1 kategóriában 2975,
míg a D2-ben 5950 forint. A havi díj az előbbi sorrendben 4780,
illetve 9560 forint. A megyei „matrica” pedig 5000, illetve 10 000
forint jelenleg.
Aki alacsonyabb díjkategóriás jogosultsággal használ magasabb
díjkategóriába tartozó járművet, annak pótdíjat kell fizetnie. Az
ellenőrzést a közúti törvény szerint a közútkezelő, valamint a
Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ) Zrt. végezheti, a pótdíjat
azonban az utóbbi szedi be. Amennyiben a közútkezelő alkalmazottja
állítja meg a járművet, akkor a helyszínen ő is jogosult beszedni a
pótdíjat. Ez a későbbiekben is így lesz.
A pótdíj mértéke nem változik, például aki D1 jogosultsággal
használ D2-es járművet, annak a pótdíja – 30 napon belüli
megfizetés esetén – 14 875 forint.
A tervezet szerint nem kell használati díjat fizetni az M85-ös
autóútnak a Csorna-Kelet csomópontja és az M85-M86-os autóutak
elválási csomópontja közötti szakaszra.
Végül aki jogosult a jelenlegi fehér rendszámát zöldre váltani
– amennyiben a karakterek változatlanok maradnak – az új rendszám
legyártásának engedélyezésért 23 500 forintot fizet.