Záporoztak a befektetőkre a hírek
A tőzsdéket többnyire támogatták a távközlési részvények, a drágább dollártól olcsóbb kőolaj és az erős csütörtöki amerikai adatok után újra gyengülő euró. Jó hír volt az is, hogy az Európai Központi Bank (EKB) megemelte a rendkívüli refinanszírozási keretet Görögország számára. Ám a bizonytalan hétvégére tekintettel, és főleg a gyenge New York-i nyitás után a befektetők jobbnak látták visszafogni a lendületet, vagy kivenni a napi profitot.
Bár továbbra is sorjáznak az elemzések arról, hogy csak minimális fertőző hatása lehet Görögország esetleges fizetésképtelenségének az euróövezetben, az euróövezeti pénzügyminiszterek eredménytelen csütörtöki tanácskozása után és az euróövezeti állam- és kormányfők hétfői találkozója előtt a befektetők óvatosak.
Nem bíznak a jövő hétben
Ezt jelezte az is, hogy az irányadó tízéves német állampapírhozamok tovább estek, miközben az olaszok és a spanyolok emelkedtek. Az elemzők mindazonáltal átlagosan 60 százalékos esélyt adnak annak, hogy a jövő heti célegyenesben olyan megoldás születik, amely az euróövezetben tartja Görögországot. Ezt diktálja ugyanis az erősebb gazdaságú, de versenyképességi gondokkal küzdő euróövezeti tagok, mindenekelőtt Németország hosszú távon gyenge euróhoz fűződő érdeke, akár a görög kormánynak teendő, korlátozott engedmények árán is.
Rontotta a hangulatot az is, hogy pénteki adat szerint Németországban májusban stagnáltak a termelői árak a szerény áprilisi növekedés után, holott elemzők az infláció csekély gyorsulását jósolták.
Az indexek alakulása
A londoni értéktőzsde fő mutatója, az FTSE-100 0,04 százalékos javulással 6710,45 ponton zárt, 2,20 százalékkal a tavaly év végi értéke fölött.
A tengerentúli helyzet
A nyugat-európai tőzsdezárás után a New York-i részvénypiacok fő mutatói közül a Dow Jones ipari átlag (DJIA) 0,30 százalékkal, az S&P 500-as 0,31 százalékkal a Nasdaq-piac összetett mutatója 0,28 százalékkal volt az előző záróértéke alatt.
Frankfurtban a DAX-30 0,54 százalékos mínusszal 11 040,10 ponton végzett, 12,59 százalékkal magasabban, mint múlt év végén.
Párizsban a CAC-40 0,25 százalékkal 4815,37 pontra erősödött, 12,70 százalékkal meghaladva az év végit.
A zürichi SMI 0,15 százalékot vesztett, a milánói FTSE MIB-40 1,07 százalékot, a madridi IBEX-35 0,67 százalékot, az athéni ASE 0,57 százalékot nyert.
Varsóban a WIG-20 1,50 százalékkal 2299,35 pontra fogyott, a Mol 2,64 százalékkal 190,00 zlotyra esett.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 58,19 pontos, 0,27 százalékos csökkenéssel, 21 470,94 ponton zárt pénteken.
Olcsóbb az euró és az arany
Az euró, 1,13 dollár felett, 0,22 százalékkal kevesebbet ért a bankközi piacon, mint csütörtök este. Svájci frankban, 1,04 frank felett, 0,28 százalékkal került kevesebbe.
Az északi-tengeri Brent könnyűolaj kora este hordónként (159 liter) 62,77 dollár volt, 1,49 dolláros napi árveszteséggel. A gázolaj ára tonnánként 16,00 dollárral 572,00 dollárra, a normál benziné gallononként (3,78 liter) 0,0570 dollárral 2,0531 dollárra csökkent az előző záróhoz képest az Intercontinental Exchange (ICE) jegyzésében.
Az arany ára késő délután unciánként (31,1 gramm) 1199,58 dollár volt a csütörtök esti 1203,95 dollár után azonnali szállításra Londonban.