A Dow Jones hírügynökségnek az IG Markets a frankfurti DAX indexre 28 pont csökkenéssel 11 445 ponton jelezte előre a pénteki nyitást, a londoni FTSE-100 indexre pedig 18 pont csökkenéssel 6790 ponton, a párizsi CAC-40 indexre 18 pont csökkenéssel 5024 ponton.
A Reuters hírügynökség tőzsdei szakértőket idézve a londoni FTSE-100 indexre 13-17 pont, 0,3 százalék, a frankfurti DAX indexre 20-28 pont, 0,2 százalék, a párizsi CAC-40 indexre pedig 18 pont, 0,4 százalék csökkenést jelzett előre kereskedés pénteki kezdetére.
Tovább tárgyalnak a görögökkel
Pénteken az Európai Tanács, az Európai Unió állam-, illetve kormányfőinek csúcstalálkozójának második ülésnapja, valamint Görögország és hitelezői között folytatódó egyeztetéseknek lehet piacbefolyásoló hatása. Az európai pénzügyminiszterek tanácsa, az Eurogroup szombaton ül össze, hogy döntsön a görög segélyprogram finanszírozása folytatásáról, vagy befejezéséről.
A szombati tanácskozást döntő fontosságúnak nevezte Angela Merkel német kancellár péntek hajnali nyilatkozatában. Hangsúlyozta, hogy minden erőfeszítést meg kell tenni, hogy sikerüljön megállapodni Görögországgal a mentőcsomag utolsó, 7,2 milliárd eurós részletének átutalása fejében megkövetelt reformokról. A kancellár megerősítette, hogy az egyeztetések jelenlegi szakaszában nincs szó adósságelengedésről.
A tegnapi zárás
A legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények FTSEurofirst 300-as mutatója előzetes adat szerint 0,22 százalékkal süllyedt, 1573,65 ponton zárt csütörtökön, 14,99 százalékkal a tavaly év végi értéke fölött.
Pozitív kezdés után veszteségbe csúsztak estére a főbb amerikai tőzsdeindexek.