Sötét mód ikon
2026 július 01
A gazdasági adatok megdobták a hangulatot Amerikában

A gazdasági adatok megdobták a hangulatot Amerikában

A DJIA-30 index 0,10 százalékkal, az S&P-500 index 0,36 százalékkal, a Nasdaq Composite index 0,10 százalékkal magasabban kezdte a kereskedést. Kedden a mutatók vegyesen zártak, a Wall Street indexei a gazdaságösztönző csomaggal szemben emelt kifogások miatt csökkentek, a főként fejlett technológiai cégek részvényeit jegyző Nasdaq piac mutatója viszont rekordszintre emelkedett, elsősorban az Apple részvényének köszönhetően. Szerdán a tőzsdei kereskedés kezdte előtt jelentették be, hogy az első alkalommal munkanélküli segélyért folyamodók száma a piaci várakozást meghaladva csökkent az előző hetihez képest.

A tartós javak megrendelései is várakozáson felüli mértékben növekedtek novemberben, ami a gazdasági aktivitás élénkülésére utal. Az olajár két egymást követő napi meredek zuhanás után ismét erősödésnek indult. Az amerikai piacok nyitásakor a Brent 0,44 százalékkal állt magasabban a nemzetközi kereskedelemben hordónként 50,30 dolláron, a WTI ára pedig 0,53 százalékkal 47,27 dollárra ment feljebb. Az eurót 0,21 százalékkal jegyzik erősebben 1,2187 dolláron, az arany spot ára 0,46 százalékkal unciánként 1868,93 dollárra emelkedett.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.