
A fuvarozás ajtaján is kopogtat a technológia
Nem haladnak a korral
Az áruszállítási feladatok megszervezése és működtetése igen jelentős idő- és erőforrás ráfordítást igénylő feladat. Ennek ellenére továbbra is találunk olyan piaci szereplőket, akik egyáltalán nem invesztálnak új technológiákba.
Ezzel a kelleténél magasabb üzemköltségeket vonnak magukra, nem képesek teljes körűen kihasználni a vállalkozásukban rejlő potenciálokat, és ebből kifolyólag versenyképességük sem üti meg az optimális szintet. Ez azért is kiemelt fontosságú, mivel a hazai, belföldi áruszállítás több, mint 75%-a közúton történik. Ez a tavalyi év első kilenc hónapjának adatai alapján átlagosan, havonta több, mint 13,5 ezer tonna fuvarozott árut jelent – csak belföldön.
Lehetne egyszerűbb
Napjainkban, amikor talán mindenki számára az idő jelenti a legnagyobb értéket, egyre kevésbé érthető, hogy egyes társaságok miért vállalják mégis a manuális adatkezelésből adódó – egyébként elkerülhető – időkiesést és veszteséget. Saját vállalatuk és végső soron ügyfeleik is profitálnának abból, ha a rendelkezésre álló szoftveres megoldások felé fordulnának.
[extracode type=”ad” id=”in_post”]
Az IT stratégia újragondolásának szükségességét jelezheti, ha egy vállalatnál a működési folyamatok és a flotta kihasználtságának folyamatos optimalizálása nem állandó napirendi pont.
Szintén intő jel, ha a cég munkatársai túlterheltek, a hívásfogadásokból eredő nehézkes és hosszadalmas információáramlás kitölti munkaidejük nagy részét, ezzel késleltetve egyéb feladataik elvégzését. Ezen kihívásokra a különféle telematikai szolgáltatások nyújthatnak hatékony megoldást, melyek iránt az áruszállítási ipar egyre nagyobb érdeklődést mutat.
Teljesülhetnek az üzleti célok
Az erőforrások megfelelő szintű kihasználásával a fuvarozó vállalkozások több szállítást képesek realizálni, ezáltal pedig jelentősen növelhetik bevételeiket.
Ezzel párhuzamosan vállalati működésükről is átfogóbb képet kapnak. Pontosan fel tudják mérni, mely területeken keletkeznek felesleges kiadásaik, és megfelelően tudnak reagálni a többletköltségekre, illetve a humán erőforrás- és időgazdálkodás vonatkozásában keletkező veszteségekre egyaránt. Ennek eredményeképp pedig nagyobb figyelmet tudnak szentelni üzleti céljaik megvalósításának.
Biztosabb a siker
Az információs technológiák révén rendelkezésre álló, pontos adatok felhasználásával nemcsak a szervezeti működés fejleszthető nagymértékben, hanem az ügyfélkiszolgálás minősége is növelhető, amely a siker egyik kritikus pillére a közúti szállítmányozási szektorban.
A nyomkövetésre alkalmas telematikai szolgáltatásokkal például értesítést lehet küldeni ügyfeleinknek (akár valós időben is) a várható szállítási időről. Sőt, a rendelkezésre álló, releváns adatok alapján a fuvarozó kiválaszthatja a szállítmányhoz legközelebbi helyen tartózkodó járművet és hozzárendelheti az új fuvarfeladatot. Ez azért is előnyös, mert a fuvarozók így gyorsabban és kevesebb üzemanyag-fogyasztással képesek elvégezni a szállításokat.
Folyamatos a kommunikáció
Az új technológiáknak köszönhetően a járművezetők egyszerűen tudnak kapcsolatot tartani a fuvarszervezőkkel. Ha szükséges, üzenetet küldhetnek a diszponenseknek többek közt az esetleges késésekről, jármű meghibásodásokról, közlekedési dugókról vagy épp közúti akadályokról.
Az információ rögtön továbbításra kerül a fuvarszervező felé, aki így azonnali válasszal szolgálhat bármilyen fennakadás esetén a helyszínről, és ezáltal elkerülhetőek az ezekből származó késések, illetve többletköltségek.