Sötét mód ikon
2026 július 23
A források nagy részének már megvan a helye

A források nagy részének már megvan a helye

Ezzel a regionális fejlesztési ügynökségek közül az ÉARFÜ juttatta el országosan a legtöbb forrást a pályázókhoz ebben az évben – tette hozzá.

Az Észak-alföldi régióban pályázható 342,5 milliárd forintos keretre a 2007-13-as időszakban 3719 pályázat érkezett be, közel 533 milliárd forintos igénnyel. A beérkezett pályázatoknak a fele, 1856 nyert támogatást.

A források nagy részének már megvan a helye

Jelenleg 319 milliárd forintra már leszerződött az ÉARFÜ, így az elérhető források 93 százalékát lekötötte az intézmény – ismertette a részleteket Mező Ferenc.

Hozzátette: ebből az összegből eddig több mint 210 milliárd forintot már meg is kaptak a kedvezményezettek, ami a teljes, rendelkezésre álló összeg 61 százaléka. A fennmaradó mintegy 100 milliárd forintot 2015 végéig kell átutalni.

Cél a források teljes felhasználása

Mező Ferenc beszámolt arról is, hogy az idei utolsó negyedévben 21 milliárd forintot utaltak ki a kedvezményezetteknek, ami példátlanul nagy összeg. Fő céljuk a források teljes lekötése és minél nagyobb összeg kifizetése volt, hogy ezzel is hozzájáruljanak a GDP növekedéséhez és az uniós források teljes felhasználásához.

„Munkatársaink kitartóan dolgoztak azon, hogy ezeket a forrásokat időben utalni tudjuk. Ennek eredménye, hogy a tervezett kifizetés 95 százalékát teljesítettük” – mondta Mező Ferenc.

Jövőre kezdődik az átalakítás

Bodó Sándor (Fidesz), a Hajdú-Bihar Megyei Közgyűlés elnöke bejelentette: a törvényi előírásoknak megfelelően január elsejétől a megyei önkormányzat veszi át az államtól a regionális fejlesztési ügynökséget.

Az átalakítás második lépcsőjében megkezdődik a jelenleg három megyére kiterjedő regionális szervezet megyei tagozódása.

Bodó Sándor szerint ez hosszabb folyamat lesz, a jelenlegi szervezet – az EU-akkreditációnak megfelelően – a továbbiakban is ellátja a támogatások kifizetését, felhasználásának ellenőrzését.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.