Sötét mód ikon
2026 június 08
A Fed folytatja a ,,csavar hadműveletet”

A Fed folytatja a ,,csavar hadműveletet”

Az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed szerdán közölte, hogy fenntartja szeptemberben bejelentett programját, amelynek keretében havi 40 milliárd dollárért vásárol jelzálogkötvényeket, így növelve a likviditást a gazdaságban. Jövőre is folytatja a bank az eredetileg az év végén kifutó úgynevezett „csavar hadműveletet”, azaz a bank havi 45 milliárd dollárért vásárol hosszú lejáratú államkötvényeket és rövidlejáratú papírokat ad el. Ennek a programnak a lezárására most nem jelölt meg határidőt a Fed.

Amint várható volt, a Fed nem változtatott a 0-0,25 százalékos irányadó kamaton, ezt addig tartja, amíg a munkanélküliségi ráta meghaladja a 6,5 százalékot, és az egy és két évre előretekintő infláció 2,5 százalék alatt marad. A határozatot magyarázva a döntéshozó grémium, a Fed nyíltpiaci bizottsága hangsúlyozza, hogy statútuma alapján feladata az árstabilitás megőrzése és a maximális foglalkoztatottság ösztönzése. Az infláció valamivel a prognosztizált szint alatt alakul, a bizottság azonban attól tart, hogy „megfelelő támogatás nélkül” a gazdaság növekedése nem lesz elegendő ahhoz, hogy biztosítsa a munkaerőpiaci körülmények fenntartható javulását, azért sem, mert a globális környezet kockázatokat hordoz magában.

Sok elemző „merésznek” és a várakozásokat meghaladóan „agresszívnak” nevezi a Fed meghirdetett politikáját. Kiemelik: a Fed hosszú távra kötelezte el magát, mert az, hogy a bank nem kíván szigorítani, míg a munkanélküliségi ráta nem süllyed 6,5 százalékra, azt jelenti, hogy 2014-2015-ig marad a nullához közeli kamatszint, és várhatóan a stimuláló intézkedések is. Jelenleg 7,7 százalékos a munkanélküliség. A közlemény megjelenése után emelkedésnek indultak az indexek a New York-i tőzsdéken, főleg a bankpapírok drágultak. Az olaj ára 1,7 százalékkal emelkedett.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.