Sötét mód ikon
2026 június 09
A csökkenő árak sem törték le a mezőgazdaságot

A csökkenő árak sem törték le a mezőgazdaságot

Az előzetes adatok alapján 2014-ben a növénytermesztés kibocsátásának volumene 12 százalékkal emelkedett az előző évihez képest. A kibocsátás szerkezetében meghatározó gabonafélék termesztésének volumene ötödével nőtt, a kukoricáé harmadával nagyobb, mint tavaly volt. Az ipari növények kibocsátása 13, a takarmánynövényeké 3,0 százalékkal bővült. Napraforgó és repce kibocsátásunk is számottevően nőtt a 2013. évihez viszonyítva. A kertészeti termékek termesztésének volumene 3,1 százalékkal elmaradt az előző évitől, a burgonyáé azonban 10, a gyümölcstermesztésé pedig közel 4 százalékkal emelkedett 2014-ben – derül ki a mezőgazdasági számlarendszer első becsléséből.

mezőgazdaság agrár 130302Emelkedő állattenyésztés

Az élő állatok kibocsátása 6,2 az állati termékeké 3,4 százalékkal nőtt, így az állattenyésztés teljes termelési volumene 5,3 százalékkal emelkedett a tavalyihoz képest. A bővülést főként az emelkedő sertés-, baromfi-, valamint a tejkibocsátás eredményezte – olvasható a KSH szerdai közleményében.

Az első adatok szerint a mezőgazdasági ágazat (szolgáltatásokkal és másodlagos tevékenységekkel együtt számolt) kibocsátásának értéke folyó alapáron 3,6 százalékkal volt magasabb, mint 2013-ban, így a hazai agrárium 2011 óta folyamatosan felülmúlja az előző évi teljesítményét. A volumen 9,2 százalékos bővülése 4,9 százalékos árcsökkenés mellett következett be. A növénytermesztésben 8,6 százalékkal mérséklődött, az állattenyésztésben az előző évi szinten maradt a termelőiár-színvonal.

Csökkenő árindex

A nagyobb kibocsátás a folyó termelő felhasználás volumenét is megemelte, árindexe viszont csökkent. A két legjelentősebb tétel, az energia és a takarmányok ára csökkent, a többié nem, vagy csak mérsékelten emelkedett.

A bruttó hozzáadott érték előző évi áron 21, folyó áron 11 százalékkal emelkedett. A mezőgazdaság munkaerő-felhasználása 2014-ben az előzetes információk szerint nem változott 2013-hoz képest.

A termelési tényezők jövedelme 11, a vállalkozói jövedelem 13 százalékkal magasabb volt a 2013. évinél. Így a termelési tényezők munkaerőegységre jutó reáljövedelme („A” mutató) 9 százalékkal emelkedett.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.