A vállalkozási kedv nem véletlen, 2017 építőipari termelése közel 30 százalékkal haladta meg a 2016-os értéket, és a kereslet felfutásának köszönhetően egy év alatt 5,2 százalékkal emelkedtek a termelői árak.
Sok a megszűnő cég is
A magas cégalapítási számok mellett sajnos továbbra is magas a megszűnő cégek száma. Januárban 354, februárban 329 cég szűnt meg a szektorban. Arányait tekintve magas a megszűnési szám, de a hazai ágazatok közül egyedülállóan messze elmarad a cégalapítási számoktól.
[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra” data=”32″]
A magas megszűnési számokon némiképp szépít az az adatsor, hogy a felszámolások száma alacsony, csak 65 ilyen eljárás indult február hónap során. A megszűnések jelentős része kényszertörlések eredménye, ami egyrészt jelzi, hogy zajlik a hatósági nagytakarítás, másrészt pedig azt, hogy a hitelezők már kevéssé próbálkoznak partnereik felszámoltatásán keresztül behajtani követeléseiket.
„Összességében tehát rendkívül magas a fluktuáció, ezzel együtt az ágazat tisztulni látszik, a lánctartozások csökkenőben vannak és a követelések meghajtására is jobbak az esélyek, mint a korábbi években” – mondja az Opten szakértője.

[extracode type=”ad” id=”in_post”]
Fizetési nehézségek és szakemberhiány
A szektor azonban továbbra sem mentes a problémáktól, februárban 778 építőipari cég ellen indult végrehajtás, tehát a fizetési nehézségek az ágazat jelentős részét érintik. A likviditási problémák mellett azonban a legnagyobb probléma a szakemberhiány.
„A szakemberhiány megoldásán túl az ágazatnak majd meg kell küzdenie az elaprózódottsági problémákkal is, ha a korábbiaknál sikeresebben szeretné majd venni a gazdaság hullámzásait” – mondja Pertics Richárd.
Közel 50 ezer építőipari cég és 35 ezer egyéni vállalkozás működik a szektorban, amelyek közül mindössze 5100 cég árbevétele haladja meg a 100 millió forintot. Az 1 milliárd forint éves árbevételt pedig 410 cég éri el.
A magas fluktuáció is erősen hozzájárul az elaprózódott szerkezethez. A bevallási szezon még csak most kezdődik, de vélhetően a jó tavalyi évnek köszönhetően azért a 2017-es számok ennél szebb árbevételi eloszlást mutatnak majd.
Az Opten – Cégfluktuációs Index (az adott időszak alatt törölt és alapított cégek számát viszonyítja az időszak elején rendben működőkéhez) februárra vonatkozó értéke az építőiparban átlagosan 19 százalék körül mozgott.
Megyei szinten nézve a vizsgált időszak alatt az Opten – CFI Somogy, Komárom-Esztergom és Csongrád megyékben érte el a legalacsonyabb értékeket, míg a legmagasabb fluktuációt Budapest, Jász-Nagykun-Szolnok és Nógrád megye produkálta.
