Sötét mód ikon
2026 június 09
A bizonytalanság fujt meg minket

A bizonytalanság fujt meg minket

Simor András a Magyar Nemzeti Bank elnöke szerint a túl sok monetáris ösztönzés csak mélyebb recesszióba fogja taszítani az országot, ahelyett, hogy segítené a válságból való kilábalást.

„Ha a jegybank lépései kiszámíthatatlanná válnak, az jelentősen rontana a helyzeten” – idézte a Reuters Simor Andrást a pénteken hajnalban közzétett interjúban. Ehhez kapcsolódóan a brit hírügynökség utalt arra, hogy az MNB Monetáris Tanácsa öt hónap alatt 5.75 százalékra csökkentette a jegybanki alapkamatot, amivel az intézmény elnöke nem értett egyet.

A Reuters azt is megjegyezte, hogy a forint november óta 5 százalékot esett, és Orbán Viktor miniszterelnök a vélekedések szerint olyan „lojális” utódot fog választani a posztjáról márciusban távozó Simor helyére, aki nyitott lehet a monetáris ösztönzéssel kapcsolatos, a kormányzati műhelyek által kovácsolt elképzelésekre.

Az MNB elnöke úgy fogalmazott, a kedvezőbb globális piaci hangulat segített Magyarországnak abban, hogy büntetlenül megússza a sorozatos kamatvágásokat, de hozzáfűzte, hogy a csökkentések nem voltak megalapozottak, mert az árak növekedéséről szóló előrejelzés meghaladja a bank 3 százalékos célkitűzését. „Az a tény, hogy a forint nem omlott össze, még nem jelenti azt, hogy a monetáris politika a megfelelő lépéseket tette meg” – mondta, egyúttal alaptalannak nevezte azokat a bírálatokat, amelyek szerint az MNB nem tett elegendő erőfeszítést a gazdaság segítésére.

„Többet tettünk, mint bárki más a régióban, és kipróbáltunk minden lehetséges eszközt, amely egy kis és nyitott feltörekvő piacgazdaság esetében bevethető” – szögezte le.

Szerinte a kamatvágás hatásai kétségesek, mivel a hitelezés legnagyobb akadálya a bizonytalanság volt, nem pedig az alapkamat. „Nemcsak a befektetési célú forinthitelezés nem nő, hanem a közvetlen külföldi beruházás és a vállalkozásoknak nyújtott devizahitelezés sem, és ezeket nem a magas alapkamat gátolja” – fogalmazott.

Simor szerint egy lazább monetáris politika még kiszolgáltatottabbá teheti az amúgy is ingatag forintot, amelynek legutóbbi árfolyamszintjei és volatilitása azonban nem voltak extrémek – jegyezte meg.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.