A vártnál sokkal alacsonyabb lett az infláció az eurózónában!
A bank is és az adós is jól jár
Hazánk még mindig egy bankparadicsom
Az az 1000 milliárd forint, amire a devizahitelek rendezésekor „teherként” tekint a bankszektor, az ügyfelektől tisztességtelenül elvett pénz. A Kúria döntése kimondta, hogy tisztességtelenül jártak el a bankok. Elmondta, a kormány egyeztetett a Magyar Bankszövetséggel arról, hogyan tud leggyorsabban lezajlani a visszafizetés.
Az elszámolási törvény november elsején lép hatályba, ekkor kell elkezdeni azt a számolást, amely tisztázza, hány ügyfélnek, mennyi pénz jár vissza.
Arra a kérdésre, hogy volt-e olyan bank, amelyik kilátásba helyezte, hogy kivonul Magyarországról, a miniszter elmondta: „épp ellenkezőleg, én azt olvasom a közleményekben, hogy Magyarország még mindig egy bankparadicsom, mert minden bank itt akar maradni”.
A kormány nem ért egyet a Valutaalappal
Azzal kapcsolatban, hogy a Nemzetközi Valutaalap (IMF) kedden kiadott jelentésében az idei növekedési előrejelzését 2,8, a 2015-öst pedig 2,3 százalékra javította, Varga Mihály elmondta: a prognózis nem lepte meg, mivel a legtöbb elemző is felfelé korrigálta várakozásait, azonban a kormány az IMF-előrejelzésnél magasabb, körülbelül 3,1-3,2 százalékos növekedést vár 2014-ben.
Azzal számol a kormány, hogy a magyar gazdaság 2015-ben is lendületben marad, így 2,5 százalékkal nőhet a GDP. A legfontosabb cél az, hogy egyre több munkahely jöjjön létre.
És bár folytatódik a közfoglalkoztatás, 2015-ben már arra számít a kormány, hogy a piaci alapon létrejövő új munkahelyek száma meghaladja a közfoglalkoztatás keretében létrejövőkét.
A devizahitelesek problémáinak rendezése, illetve a hitelek forintosítása segít a magyar gazdaság sérülékenységének csökkentésében, a kormány pedig jövőre is folytatni szeretné az államadósság mérséklését.
A BKV-nak is beszólt Varga
Kifejtette azt is, hogy ösztönözni kell a magyar buszgyártást. „Szeretném, ha időnként a BKV is figyelembe venné azt, hogy van magyar buszgyártás” – fogalmazott Varga Mihály, aki úgy vélekedett, hogy a közlekedési cég az utóbbi évek közbeszerzéseinél „nem nagyon vette figyelembe, hogy van egy ilyen magyar gyártókapacitás”.