A Telekom kapacitásbővítéssel készül a hazai nagy tavak környékén a nyári csúcsszezonban várhatóan megnövekedő mobilforgalomra – tették hozzá a közleményben. Az 5G szolgáltatás arra alkalmas készülékkel és megfelelő díjcsomaggal vehető igénybe a lefedett területeken. A szolgáltató hozzávetőleg 150 bázisállomással szolgálja ki az ügyfeleit a Balaton térségében, ezekből 40 bázisállomást már kibővített, ami így jelentősen növeli az állomások körzetében elérhető kapacitást. További 30 állomást a következő hetekben, tehát még az idei szezonban fejlesztenek.
A munka a nyár végével sem áll meg, a Balaton környékén az összes állomást kibővítik. Szabó Melinda, a Magyar Telekom kereskedelmi vezérigazgató-helyettese a közlemény szerint elmondta: intenzíven dolgoznak azon, hogy 5G szolgáltatásuk minél több helyen elérhető legyen. A Velencei-tó térségében 16 Telekom bázisállomás biztosítja a szolgáltatást, ezek közül minden második torony bővítésére sor kerül a nyár folyamán. A Tisza-tó térségét kiszolgáló tornyok közül is fejleszti egyik mobilállomását a Telekom a nagyobb kapacitás biztosítása érdekében.