15 perces
Bivalyerős volt az OTP a szerdai kereskedésben, 9600-as ellenállás alól tört, majd hagyta maga mögött rövidtávú temelkedő ékjét is. 9750 forintot érintette a nap második felé, zárni azonban csak 9692 forinthoz tudott. A teljesítmény így is szép, illetve kitörés 9600 alól. Ez az érték már támaszt jelenthet egy esetleges visszateszt esetén, megerősített kitöréssel pedig 9800, majd 10000 lehet elérhető. Pozitív tehát a rövidtávú technikai kép, 9600 és az emelkedő trend alá zárva veszhet el a jelenlegi momentum.
Támasz: 9600
Ellenállás: 9750-9800

[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra” data=”30″]
Napi
Nagy forgalommal tört ki 9600-as lokális csúcsa alól a bankpapír, 10 éves csúcsra emelkedve. Az emelkedő ék keretei között van továbbra is az árfolyam, az alakzatban mozogva 9800 még kényelmesen elérhető lehet, ezen túl azonban némileg behatárolhatja a teret fölfelé az ék. Ha sikerül kilépni belőle, akkor a 10000 fölötti értékek is elérhetőek lehetnek. A tegnapi nappal kezdve megpróbálhat erős momentumot kialakítani a papír, az MACD felfelé keresztezésével jöhet újabb lépés ebbe az irányba. Az RSI a bullish zónában emelkedik, így pozitív jelzést adva, itt a túlvettség elérésére lehet érdemes figyelni. Biztató tehát az OTP technikai képe, de okozhatnak gondot a papír útjában lévő további ellenállások.
Támasz: 9600
Ellenállás: 9800 (ék); 10000

Heti
Minimális emelkedéssel zárta a hetet a bankpapír 9500 forinton, és bár új lokális csúcsra nem sikerült emelkedni, és forgalom tekintetében sem tapasztaltunk még ilyen gyenge hetet 2017-ben, a várakozások maradhatnak pozitívak, a nagy emelkedő csatornában próbálkozhat tovább emelkedni a papír. Ha ez sikerül, akkor 10000 fölötti szintek is elérhetőek a későbbiekben. A meghatározó trend jelenleg 8300 forintnál található, így ennek letörésétől egyelőre nem kell tartani. A rövidebb távú ék elesésével érkezhetne visszahúzás 9000 irányába.
Támasz: 8300 (trendvonal)
Ellenállás: 9600
