15 perces
Az MTelekom árfolyama sem maradt ki a jóból hétfőn, sikeresen kilépve a 474 forintos ellenállási szint alól indult meg felfelé, megérkezve az első nekifutásra elvárt 480-as szinthez. 482 jelentette napon belül az akadályt, zárni pedig 479,5 forinton sikerült. Enyhén megemelkedett forgalom mellett jött az erősödés, és ha sikerül tartani a szintet, hasonló vételi erő mellett tovább lehet emelkedni 500 irányába. Egyelőre tehát nem fest rosszul a rövidtávú kép, érdemi ellenállást sikerült hátra hagyni, a sikeres 480 fölé zárással pedig továbbra is felfelé nézhetünk majd a folytatásban. Negatív jelzést a 474 alá visszatérés jelentene.
Támasz: 474
Ellenállás: 482

[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra” data=”30″]
Napi
Átsegítette a 200 napos mozgóátlaga által állított erős ellenálláson a tegnapi pozitív hangulat a távközlési vállalat árfolyamát, értékelhető forgalom mellett érkezett meg 480 forinthoz a papír. A technikai kép alapján van itt még tér felfelé rövidtávon, 480 lehagyható lehet nagyobb erőfeszítések nélkül is. Ha így lesz, akkor a 487-488-nál található akadály kerülhet előtérbe, innen láttuk kétszer is fordulni tavaly az árfolyamot, ennek az akadálynak az átlépése pedig már 500-hoz jelölheti ki az utat. A 200 napos mozgóátlagon túl a korábbi emelkedő trend fölé is visszatért az árfolyam, ezek már támaszként szolgálhatnak a folytatásra.
Támasz: 473,5 (MA 200)
Ellenállás: 487-488; 500
