15 perces
A kulcsfontosságú 400-as szint körül egyensúlyozott az MTelekom árfolyama az ünnepek előtt, de úgy tűnik, hogy lassan kilábal a helyzetből a papír, 400-tól tudott elemelkedni úgy, hogy a napi maximumnál is zárt. Ezzel a rövidtávú csökkenő trendvonal fölött fejezte be a kereskedést, amire ha érkezik megerősítés, akkor visszatérhet a 410-es szinthez a papír. Erre érdemes elsősorban figyelni az elkövetkező néhány napban, 410-nél nyugodtabb kedélyek mellett lehetne zárni a 2015-ös évet. Pesszimista jelzés a 400 alatt történő zárás lenne.

[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra” data=”30″]
Napi
Jó napot zárt a távközlési vállalat árfolyama, 400-tól elemelkedve tudott a 200 napos mozgóátlag fölött zárni, ami az első jele lehet annak, hogy kiheverte a másfél hete látott kisebb szakadást. Az MACD a középvonalától fordulhat meg, amivel szintén elhárulhat a bearish jelzés megerősödése, egyelőre tehát jó úton halad a papír ahhoz, hogy visszatérjen a 410-es szint fölé. 2015 csúcsértéke 434-nél a 420-as szint fölött jöhet szóba, de erre vélhetően már csak a jövő évben kerülhet sor.

Heti
A korábbi két hetet gyászos teljesítménnyel zárta az MTelekom árfolyama, az elmúlt csonka héten azonban már emelkedni tudott, egyelőre a 400-as szint kitartani látszik. Az MACD sem veszített túl sokat a pozitív irányba haladó jelzéséből, így összességében pozitív kilátások mellett várhatjuk a folytatást. A 420 alól történő fordulás és az azt követő gyengülést korrekcióként lehet elkönyvelni, ezt követően pedig újra megnyílhat a lehetőség a 434-es érték irányába történő emelkedésre.
