15 perces
Az OTP vezetésével emelkedett és tört új mindenkori csúcsra a BUX árfolyama, a 37400 pontos szintet maga mögött hagyva közelítette meg 37700-at. Zárni végül nem tudott napi maximumán, 37622-nél sikerült befejezni a kereskedést. Az erős túlvettség további napon belüli korrekciót is hozhat, de 37400 már próbálhat támaszként szolgálni egy visszateszt esetén. Az RSI-nél legalább a 70-es értékhez történő visszatérésre lehet számítani, de ha kitart a tegnapi lelkesedés, akkor ezt követően ismét emelkedhet majd az index. Ha nem csorbul a lendület, akkor célkeresztbe kerülhet a korábban meghatározott 38000 pontos célár.
Támasz: 37400
Ellenállás: 38000

[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra” data=”30″]
Napi
Nem érkezett korrekciót feltételező mozzanat a hazai indexnél, sőt, a meredek emelkedő trendtől felfelé sikerült elpattannia a keddi kereskedésben. Ezzel már csak szűk 400 pontra került a korábbi háromszögből számított 38000-es célszinttől. Az RSI túlvett szinteken tartózkodása a folytatásban is mérsékelheti az erősödés lendületét, de a technikai kép továbbra is egyértelműen pozitív, 38000-nél találjuk a következő ellenállást.
Támasz: 37000
Ellenállás: 38000
