Sötét mód ikon
2026 július 24
35 milliárd jött be a bírságokból

35 milliárd jött be a bírságokból

Varga Mihályhoz Józsa István szocialista képviselő fordult azzal a kérdéssel, hogy mennyit csalnak a kiemelt adózók.

A bírságok nagy része még be sem folyt

A tárcavezető – a parlamenti honlapon közzétett válaszában – jelezte, hogy a 2010 és 2013 között megállapított 21,85 milliárd forint jogerős adóbírságból 14,56 milliárd forint folyt be a költségvetésbe. Hozzátette, hogy 2010 óta összesen 68 esetben vetődött fel adócsalás bűncselekményének gyanúja.

A korrupció nevetséges vád

Varga Mihály írásbeli válaszában kiemelte: Horváth András, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) volt alkalmazottja november eleji sajtótájékoztatója és az azóta történt megnyilvánulások „pusztán vádakat, rágalmakat tartalmaznak az adóhatósággal szemben, konkrétumokat nem”.

A NAV ellenőrzései során nem tesz különbséget a gazdálkodók között, az ellenőrzésre az adóhatóság egy manipulálhatatlan informatikai rendszer alapján választja ki az adózót – rögzítette. Közölte, hogy egy közel 23 ezer fős, erős hierarchia szerint, a szolgálati utak mindenkori megtartásával működő szervezetben elképzelhetetlen egy Horváth András szerint leírt „kézi irányítás”.

Horváth András a nyilvánosság előtt azt állította, hogy nagyobb hazai cégek és multinacionális vállalatok több mint ezermilliárd forint értékben csalnak adót, amihez kormányzati körök támogatásával az adóhatóság is asszisztál. A NAV visszautasította a vádat, és rágalmazás miatt feljelentést tett volt munkatársa ellen.

Varga Mihály szerint a volt NAV-dolgozói által előadottak jelenleg bizonyíték nélküli vádaskodások, amelyek megalapozottságának vizsgálata az ügyészség hatásköre.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.