Sötét mód ikon
2026 július 24
2283 önkormányzat került tartaléklistára

2283 önkormányzat került tartaléklistára

Így csinosodhat a település

A kormányzati portálon hétfőn megjelent összesítés szerint a kötelező önkormányzati feladatot ellátó intézmények fejlesztésére, felújítására 2 milliárd forintos előirányzat volt, és egy település legfeljebb 30 millió forintot igényelhetett. Az önkormányzatok bölcsődei, óvodai fejlesztésekre, az egészségügyi alapellátást szolgáló – például háziorvosi, gyermekorvosi – épületek felújítására, önkormányzati hivatalok megújítására pályáztak.

Egymilliárd forint értékben lehetett pályázni belterületi utak, járdák, hidak felújítására; egy település legfeljebb 15 millió forintot kérhetett.
Ezeken felül további félmilliárd forint pályázati forrás volt óvodai, iskolai és utánpótlás sporthoz kötődő infrastruktúra-fejlesztésre, felújításra vagy új létesítmény létrehozására. Itt egy önkormányzat legfeljebb 20 millió forintot kaphatott.

Nagy volt az érdeklődés

A június 9-i határidőre 2563 önkormányzat rögzítette pályázatát az erre szolgáló információs rendszerben, majd kincstári felülvizsgálat után 2515-öt továbbítottak a Belügyminisztériumhoz. A települések összesen több mint 55,3 milliárd forint támogatást igényeltek.

A miniszteri bírálat során előnyt élveztek egyebek mellett a fenntartási költségek csökkentését célzó fejlesztések, sportfejlesztések esetében pedig például azok, amelyek után a létesítmény több sportágra lesz alkalmas vagy bővíti a fogyatékkal élők sportolási lehetőségeit.

Huszonöt pályázatot tartalmi vagy formai hiba miatt elutasított a belügyminiszter, a forráshiány miatt nem támogatott 2283 önkormányzat kérelme pedig tartaléklistára került. A 207 támogatott önkormányzat átlagosan 17 millió forint fejlesztési forráshoz jut.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.