Sötét mód ikon
2026 július 24
2014 próbára teszi a bankokat

2014 próbára teszi a bankokat

„1989, Európa újraegyesítésének éve, kulcsfontosságú esztendő volt a kontinens számára, amely egy óriási politikai, társadalmi és gazdasági fejlődést hozó korszak kezdetét jelezte – különösen Közép-Kelet-Európában (KKE). Ez a korszak ért átmenetileg véget 2008-ban, amikor a közelmúlt legsúlyosabb pénzügyi válságának első jelei elkezdtek átterjedni nyugatról keletre. Mára a piacok stabilizálódtak, a gazdasági kilátások biztatóak, bár mind az utóbbi időszakban kialakult ukrajnai feszültség, mind pedig a számos új banki szabályozás, különösen az euróövezetben, aggodalomra és bizonytalanságra adnak okot. Úgy vélem, 2014 olyan döntő fontosságú év lesz az európai bankszektor számára, amely próbára teszi majd a KKE térségben működő bankok diverzifikációs stratégiáit. Ugyanakkor meg vagyok győződve arról, hogy a KKE térség országainak többsége ma erősebb és stabilabb, mint körülbelül hat évvel ezelőtt volt” – mondta Karl Sevelda, a Raiffeisen Bank International AG (RBI) vezérigazgatója.

A vezérigazgató értékelését alátámasztják az RBI és a Raiffeisen Centrobank AG (RCB) elemzőinek közös kiadványában, az évente megjelenő „Jelentés a KKE bankszektoráról” legújabb kiadásában közölt fő megállapítások is. A jelentést az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) május 15-én, Varsóban tartott éves közgyűlésének alkalmával mutatták be.

bank felirat bankolás 123rfAz eszközök növekedése a KKE térségben továbbra is erőteljesebb

„Az eszközök GDP-arányos növekedési tendenciájának legutóbb megfigyelhető erőteljes széttartása az euró zónában a bankszektor mérlegfőösszegének mintegy 2.000 milliárd eurós csökkenéséhez vezetett 2011 és 2013 vége között.

Ugyanebben az időszakban a KKE térség bankszektorának eszközei mintegy 350 milliárd euróval, 2.400 milliárd euróra nőttek. Bár a KKE térség teljes bankpiaca még mindig csak töredékét teszi ki az euróövezet bankpiacának, az euróövezet mérlegfőösszegéhez viszonyítva a KKE térség bankszektorának mérlegfőösszege jelentős további növekedést ért el. A 2013. év végén a KKE térség banki eszközei az euróövezet banki eszközeinek 9,7%-át tették ki, ami éves szinten 0,8 százalékpontos emelkedésnek felel meg. Ezzel a KKE térség bankszektorának felzárkózási folyamata, vagyis az euróövezet eszközeihez viszonyított növekedése a 2012-ben mért 1,3 százalékpontos növekedés után a második legjelentősebb volt” – magyarázza Günter Deuber, az RBI KKE kötvény- és devizapiacokat elemző osztályának vezetője, a KKE Bankszektorjelentés egyik fő szerzője.

Folytatódik a közép-európai bankszektor javulása

2013-ban a közép-európai térségben folytatódott a gazdasági növekedés. A következő három évben a térség országaiban várható GDP-növekedés átlagosan 2,5-3%, ami az eurózónához képest 1-1,5% százalékpontos felülteljesítést jelent. Ezt a stabil teljesítményt figyelembe véve nem meglepő, hogy a pénzpiacok a közép-európai országok többségét az euróövezet „központi” országaihoz meglehetősen közeli szintre árazzák.

A legdinamikusabb növekedést mutató Lengyelország, Csehország és Szlovákia mellett, amelyek együttesen a közép-európai térség GDP-jének 80 százalékát teszik ki, Magyarország is egyre jobb növekedési kilátásokat mutat.

Átértékelik az országos stratégiákat

Jovan Sikimic, az RCB elemzője, a Bankszektorjelentés egyik társszerzője szerint a külföldi tulajdonú közép-európai bankok rangsora 2013-ban nagyjából változatlan maradt. „Az elmúlt tizenkét hónapban nem került sor nagyobb vállalatfúziós és akvizíciós ügyletekre a KKE térségben. Eltekintve az UniCredit Kazahsztánban és az Erste által Ukrajnában lezárt tranzakcióitól, a Rabobank és a BNP Paribas között megkötött, az előbbi bank lengyel leányvállalatának eladásáról szóló megállapodás volt az egyik legjelentősebb esemény ezen a téren. Az ügylet eredményeként a BNP Paribas jelenleg a térség 15 legnagyobb külföldi bankjának egyike, 16 milliárd euró értékű mérlegfőösszeggel” – mondta Sikimic.

unicredit bank felirat TFTovábbra is az UniCredit, az RBI, az Erste, a SocGen és a KBC alkotja az öt legnagyobb nyugat-európai tulajdonú KKE bank csoportját. Az UniCredit egyértelműen megőrizte első helyét 120,1 milliárd eurós konszolidált mérlegfőösszegével. Ezután következik az RBI (80,9 mrd euró), az Erste (79,3 mrd euró), a SocGen (76,0 mrd euró) és a KBC 53,9 mrd euróval.

2013-ban a térségben működő bankfiókok összesített száma 4 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest, hasonlóan a 2012-ben bekövetkezett csökkenéshez. Az egyetlen olyan bank, amely bővítette fiókhálózatát, az OTP orosz leányvállalata volt, amely több mint 50 fiókot nyitott. 2013 végén a SocGen rendelkezett a nyugat-európai bankok közül a legnagyobb fiókhálózattal a KKE térségben (3.019), a második helyet az RBI foglalta el (3.012), harmadik helyen pedig az UniCredit állt (2.542). A jelenlegi ukrajnai feszültség máris (ideiglenes) fiókbezárásokhoz vezetett Ukrajnában és a Krím-félszigeten.

Az irányadó kamatok legjelentősebb csökkentésével kapcsolatos átlag feletti kitettséggel rendelkező bankok, mint például az UniCredit (Lengyelországban és a Csehországban), az Erste (a Csehországban), a Santander és a Commerzbank (Lengyelországban) bevételük eszközeikhez viszonyított csökkenésével szembesültek. Ugyanez történt azokkal a bankokkal is, amelyek kivonultak olyan magas kamatláb jellemezte országokból, mint például a Commerzbank Ukrajnából. Csak az RBI-nek és az OTP-nek sikerült a 2010-eshez hasonló bevétel/eszköz arányokat elérnie, ami az RCB elemzői szerint annak köszönhető, hogy a bank erőteljesen koncentrált a FÁK-térségre/Oroszországra, az OTP pedig ezen felül erősen profitált hazai piacán elfoglalt rendkívüli helyzetéből is.

„Az UniCredit, a SocGen, az RBI és az OTP orosz piaccal kapcsolatos hozzáállása változatlan – ezek a bankok valamennyien fenntartják középtávú növekedési terveiket az orosz piaccal kapcsolatban. Romániában, és bizonyos mértékig Magyarországon is, úgy tűnik, fordulat következett be, bár a bankokat még mindig aggasztja a magyar piacon továbbra is fennálló magas fokú politikai és szabályozói bizonytalanság. Ukrajnában arra számítunk, hogy a bankok megérzik majd a deviza jelentős leértékelődéséből adódó nyomást,” foglalta össze Sikimic.

L/D ráták: a betétállomány elegendő a gazdasági fellendülés finanszírozásához

A 2008. évi csúcshoz képest az összesített hitel/betét (L/D) arány a KKE térségben 17 százalékponttal mintegy 98%-ra csökkent 2013-ban, és továbbra is jóval az euróövezet összesített adata alatt marad. Az utóbbi szintén folytatta emelkedését, bár csak 7-9 százalékponttal esett vissza ugyanebben az időszakban. Ez a fejlemény a globális bankszektor szélesebb körű áramlatát tükrözi, amely a betétalapú finanszírozás növekvő vonzerejével függ össze. Deuber szerint a KKE térségben a gyűjtött betétek állománya jelenleg elegendő a gazdasági fellendülés finanszírozásához.

A KKE térség bankjaira azonban a következő két évben nagyobb nyomás nehezedik majd annak érdekében, hogy betétállományukat kamatot és/vagy díjakat termelő eszközökbe fektessék be.

2013 végre elhozta az NPL-ráták stabilizációját

A KKE térség összesített NPL-rátája (a nem fizető hitelek aránya) szempontjából a 2013. év kétségtelenül a rég várt stabilizáció éve volt. A több százalékpontos növekedésekkel jellemezhető évek után 2013-ban az összesített NPL-ráta nem változott jelentősen, 9% körüli átlagos szinten stabilizálódott. Miközben az átlagos NPL-ráta Közép-Európában csupán 0,2 százalékponttal emelkedve 9,1%-ot ért el, a FÁK térségben 0,5 százalékponttal 6,6%-ra csökkent. Ennek a pozitív fejleménynek a fő mozgatói Lengyelország, Csehország és Oroszország, és egyben ez az a három piac is, ahol az eszközminőség javítása érdekében megkezdődtek a rossz hitelek értékesítései, egyes országokban a kormányok kezdeményezésére, másutt a piac hatására. Ugyanakkor folytatódott a felfelé irányuló nyomás a DKE térségben, ahol a térség NPL-rátája 2,5 százalékponttal emelkedett. A nem teljesítő hitelek problémájának megoldására irányuló erőfeszítések fontos szerepet játszanak majd a térség gazdasági és banki fellendülésének támogatásában.

„A 2013. évi stabilizációt követően 2014-ben némi visszaesésre számítunk a NPL-ráta trendjében Közép-Európában. Bár a DKE térségben nem számítunk trendfordulóra, úgy véljük, a térség NPL-rátáinak növekedése legalábbis lelassul majd. Figyelembe véve a FÁK térségben a közelmúltban bekövetkezett kedvezőtlen fejleményeket, nem zárható ki, hogy 2014-ben nyomás alá kerül az eszközminőség. Oroszország esetében az NPL-ráta ismét 5-6%-ra emelkedhet, Ukrajnában pedig 40% fölé kúszhat fel. Ennek ellenére úgy gondoljuk, hogy az eszközminőség romlása mind Oroszországban, mind Ukrajnában kevésbé drámai lesz, mint 2008-09-ben volt, mivel a hitelezés növekedése az alacsony egyjegyű vagy nagyon alacsony kétjegyű szinten belül maradt” – fejtette ki.

bank_széf_123rfJövedelmezőség a KKE térségben

2013-ban a KKE térségben a bankszektor nyereségének alakulását két fő irány jellemezte. Egyfelől voltak jelei a széles alapokon nyugvó javulásnak, másfelől viszont fennmaradtak az éles különbségek a regionális és régiókon belüli jövedelmezőségben. Átlagosan a KKE térség összesített banki jövedelmezősége enyhén romlott. A KKE térség összesített eszközarányos eredménye (RoA) 1,5%-ról (2012) 1,2%-ra csökkent (2013), a tőkearányos eredménye (RoE) pedig 13,3%-ról 11,5%-ra esett vissza. Pozitív fejlemény viszont, hogy Szlovéniáé volt az egyetlen veszteséges bankszektor a térségben 2013-ban, mivel Magyarország (8 százalékpontos év/éves növekedéssel 4,5%-ra emelkedve) és Románia (7,2 százalékpontos év/éves növekedéssel 1,3%-ra emelkedve) néhány veszteséges évet követően visszatértek az enyhén pozitív RoE-mutatókhoz.

Deuber szerint a RoE visszaesésének hátterében a bankok tőkealapjának megerősítése áll, illetve a KKE térség vezető bankjai és térségbeli leányvállalataik lépéseit követő tervezett eredmény, amely lépéseket részben szintén a tőkepozíciók megerősítését célzó szabályozás motivált. Az alacsonyabb RoE-mutatók tehát az EU és/vagy helyi szabályozó hatóságok által bevezetett új szigorú tőkekövetelményeket és a bankok konzervatívabb tőkeáttételi stratégiáit tükrözték.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.