Sötét mód ikon
2026 június 08
Kapkodtak a jegyek után, behalt a rendszer

Kapkodtak a jegyek után, behalt a rendszer

„Az MLSZ jegyértékesítési partnerének jelzése szerint már reggel 9-kor a várt terhelés 15-szöröse irányult a szerverekre, ennek következtében az online jegyértékesítés lelassult.”

„Ennek ellenére a rendszer kiszolgálta az első 1500 szurkolót, akik az első másfél órában juthattak kártyával, illetve kártya nélkül jegyhez. Az eladás azóta is folyamatos, ezáltal biztosított, hogy a magyar válogatott teltházas mérkőzésen fogadja a csoport legnagyobb riválisát a Groupama Arénában” – áll az MLSZ közleményében.

Kitértek arra is, hogy „a helyszíni jegyértékesítés óriási érdeklődés mellett zavartalanul zajlik 10 óra óta” a Bálna Budapest kereskedelmi és kulturális centrumban és a Syma Csarnokban.

A mérkőzést szeptember 4-én rendezik. A kapuk mögötti szektorokba 3500 forintba kerülnek a belépők, a további három árkategóriába sorolt jegyeket 4500, 8000, illetve 11000 forintért lehet megvásárolni. A VIP Bronz jegyek 15 ezer forintba, a VIP Gold jegyek 25 ezer forintba kerülnek.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.