15 perces
Csökkenő trendvonala fölé emelkedett a MOL árfolyama a szerdai kereskedés elején. Az akadály áttörését egy visszateszt követte, ezután azonban már a nap végéig tartott az emelkedés, aminek köszönhetően a 18500 fölé sikerült zárni. Az érdemi erősödéssel újra a 18000-18400-as sáv, valamint a 18485-ös rövidtávú ellenállás fölött a papír. Ez pozitív jelzés, különösen, ha sikerül megvetnie a lábát a tegnap leküzdött szint fölött. Ez esetben újra el lehet indulni 19000 irányába, útközben 18700-nál találunk mérsékelt erejű ellenállást.
Támasz: 18400
Ellenállás: 18700

[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra” data=”30″]
Napi
Szép telített zöld gyertyával emelkedett 18400 fölé az olajvállalat árfolyama, ennek megfelelően már nem csak az RSI, de az MACD indikátor is elkezdett fölfelé görbülni, egy mai megerősítéssel elindulhat a fölfelé keresztezés felé is. Az emelkedéssel a korábban felvázolt fej-vállak alakzat lehetőségétől is eltávolodnánk a folytatásban, és helyette újra a 19000-es nagy ellenállás lehet megközelíthető. A mai nap tehát a rövidtávú várakozások szempontjából indikatív lehet, egy megerősítéssel a lokális csúcshoz is várhatjuk majd a papírt, míg 18400 alá eséssel megmaradhat az említett fej-vállak alakzat kiteljesedésének lehetősége.
Támasz: 18400
Ellenállás: 19000

Heti
Folytatta a korrekciót a MOL árfolyama a lokális csúcs érintése után, hétközben azonban szemmel láthatóan elfogyott a negatív momentum ereje, és 18400-hoz tudott visszatérni a papír. Az indikátorok érdemben nem veszítettek a pozitív jelzésükből a mérsékelt korrekció láttán, fontos támasz nem esett el az elmúlt két hétben. Maradhat így a pozitív összkép továbbra is, 18000 letöréséig pedig akár a nagy 19000-es ellenállás tesztelése is lehetséges. Kifejezetten erős akadályról van szó, nem lesz könnyű a leküzdése a továbbiakban sem.
Támasz: 18000
Ellenállás: 19000
