Több mint 500 év után először tört ki egy vulkán Oroszország távol-keleti részén, ami szakértők szerint összefüggésben állhat a múlt heti nagy erejű földrengéssel.
A kamcsatkai Krasheninnikov vulkán az éjszaka folyamán akár hat kilométer magas hamufelhőt is felvert. Az oroszországi rendkívüli helyzetek minisztériuma közölte, hogy a lakott területekre nem jelent veszélyt.
Kamcsatkai Krasheninnikov vulkán
Órákkal később egy újabb nagy földrengés volt Oroszországban, ami cunamiriadót eredményezett a félsziget három területén számolt be róla a BBC hírügynökség.
Mindkét esemény összefüggésben állhat egy nagy erejű, 8,8-as erősségű földrengéssel, amely a múlt héten egy hasonló területet sújtott , és amely cunamiriadót okozott egészen Francia Polinéziáig és Chiléig.
Orosz szakértők arra figyelmeztettek , hogy a szerdai földrengés után – amely az egyik legerősebb volt, és több millió embert evakuáltak – hetekig is erős utórengések lehetnek .
Az oroszországi rendkívüli helyzetek minisztériuma jelentése szerint vasárnap 7,0-s erősségű földrengés rázta meg a Kuril-szigeteket.
Azt írták, hogy Kamcsatka három területén az embereknek „továbbra is el kell távolodniuk a parttól” az alacsony hullámmagasságok ellenére.
A Krasheninnikov vulkán utolsó feljegyzett kitörése a 15. században volt, a kamcsatkai vulkánkitörés-elhárító csoport vezetője szerint.
„Csendes-óceáni Tűzgyűrű
Olga Girina azt is elmondta, hogy a rengés összefüggésben állhat a korábbi, 8,8-as erősségű földrengéssel. Ezt jelentette az orosz RIA állami hírügynökség.
A Kamcsatka-félsziget távoli, mégis a „Csendes-óceáni Tűzgyűrűben” fekszik, amelyet a földrengések és vulkánkitörések nagy száma miatt neveznek így.