2024 április 18

Mi várható a héten?

Több fontos makrogazdasági mutató is napvilágot fog látni a héten, amelyek a nemzetközi és a magyar piacokra is hatással lehetnek. Emellett érkeznek a vállalati gyorsjelentések is, az egyik magyar blue chip tavalyi számait már ezen a héten megismerhetjük. Nézzük, mire érdemes figyelni a következő napokban!

Hétfő: szünnap a tengerentúlon

A mai napon jelentős makróadat nem látott világot, a legfontosabb információ az az, hogy kereskedési szünnap van az Egyesült Államok tőzsdéin. Emiatt kisebb elmozdulásokra számíthatunk jellemzően Európában, de a magyar tőzsdén sincs egyelőre nagy forgalom a kereskedés eddigi részben. A határidős indexjegyzések azonban természetesen élnek, ezeket továbbra is megéri figyelnünk, hiszen meghatározóak a holnapi tőzsdenyitás szempontjából.

Kedd: GDP adat

Holnap reggel azonban kiemelten fontos számot közöl a KSH. Előzetes adatot kapunk ugyanis a tavalyi negyedik negyedév teljesítményéről; az elemzői várakozások 5,6 %-os visszaeséssel számolnak, ettől vélhetően túlságosan jelentős eltérés nem várható. Érdemes lesz ugyanakkor figyelnünk, ugyanis a második hullám lezárásainak hatásait tükrözi majd gyakorlatilag teljes mértékben az adat. Ez pedig segíthet, hogy valamilyen szinten modellezhessük a lezárások pontos gazdasági hatásait és kárait.

Holnap 11:00-kor ismerhetjük meg a ZEW indexet, amely az üzleti hangulat alakulásáról számol be. A közölt adatok leginkább a német tőzsdeindexre, a DAX-ra vannak hatással, de mint ilyen, az általános európai hangulatra is gyakorolhat hatást. A várakozás 58,3 pont.

Szerda: Fed-jegyzőkönyv

Szerdán magyar idő szerint 14:30-kor az amerikai kiskereskedelmi forgalomról kapunk adatokat. Az előző adat -0,7%-ot mutatott, ezzel szemben most 1 %-os fellendülés a várakozás. A szám képet mutathat az amerikai kiskereskedelemi szektor teljesítményéről a koronavírus okozta nehéz helyzetben. Ami azonban ennél is jelentősebb, hogy aznap este 20:00-kor teszik közzé hazai időzóna szerint a Fed jegyzőkönyvet, amiből jellemzően információkat tudhatunk meg az amerikai monetáris politika várható irányáról. Vélhetően az előző heti Fed-elnöki beszéd tanulságait láthatjuk majd viszont a jegyzőkönyvben.

Csütörtök: munkaerőpiaci adatok az USA-ból

Csütörtök délelőtt az érdekelteknek a Daimler, valamint a Wall-Mart 2020. negyedik negyedéves gyorsjelentésére lesz érdemes figyelnie. Délután 14:30-kor munkanélküliségi adatok érkeznek az USA-ból. Mint ismeretes, a tavasz folyamán hatalmas mozgásokat váltottak ki ezek az adatok, lévén a vírushelyzet egyik legfőbb károkozása a munkahelyek megszűnése szerte a világban. A friss munkanélküli segélykérelmek számában a piac némi csökkenést vár, de ugyanígy a tartós munkanélküliség mérséklődését is várják az elemzők. A korlátozások okozta munkaerőpiaci sokk még így is mutatja magát az Egyesült Államokban, azonban a folyamatos javulás pozitív képet festhet a járvány utáni gazdasági kilábalás üteme szempontjából. Érdekes kérdés ugyanakkor a piaci reakció, hiszen ha a befektetők úgy értelmezik, hogy a jó adatok miatt csökkenhet a monetáris impulzus, akkor a jó hír a rossz hír. De lehetséges, hogy éppen ezért egy rossz adat optimizmust vált ki a várható további monetáris lazításra apellálva.

Péntek: jelent a Mol

Pénteken magyar tőzsdei szempontból a legfontosabb a Mol gyorsjelentése lesz. Elsőként közli számait a legnagyobb cégek közül az olajvállalat. Az elemzők pozitív eredményt várnak a második hullám negatív hatásai ellenére, azonban az egész évet tekintve még így is veszteséget kell elkönyveljen a cég a várakozások szerint. A Mol teljesítménye iránymutató lehet, szektor szinten komoly tanulságokat vonhatunk le a koronavírus olajiparra gyakorolt hatásáról. Közvetlenül az eddigi tapasztalatok szerint valószínűleg a Mol árfolyamára is gyakorol majd hatást a jelentés; a legutóbbi jelentésnél jelentős pozitív meglepetést okozott a Mol, és elindult egy több hónapos rally a második legnagyobb blue chip piacán. Aznap 15:45-kor még a feldolgozóipari beszerzési menedzser indexet lehet fontos figyelemmel követnünk, enyhe visszaesést vár jelenleg az elemzői konszenzus.

www.erstemarket.hu/contents/calendars