2024 április 18

Lezárások és emelkedések

A mai naptól életbe lépnek a korlátozó intézkedések, amelyeket a hét elején jelentett be Orbán Viktor miniszterelnök. Ennek értelmében többek között digitális oktatásra váltanak a középiskolák és a teljes felsőoktatás, este 8 óra után kijárási tilalom lép életbe, illetve este 7 órakor be kell zárniuk az üzleteknek; emellett az éttermek, szórakozóhelyek is bezárnak. Tegnap esti bejelentés, hogy a köztereken is kötelező lesz a maszkok hordása. Ezzel Magyarország, bár az európai korlátozásokhoz képest több héttel késve, de a környező országokban bevezetett intézkedéseket honosította meg.

Gondolhatnánk, hogy az újabb kényszerű lezárás problémákat okoz gazdaságilag, és természetesen így is van, de a magyar tőzsde teljesítménye alapján úgy tűnik, hogy egyre inkább a vírus utáni életet árazzák a piacok. Az OTP és a Mol nagyon jelentős emelkedésen ment keresztül, előbbi kicsivel több, mint 1 hét alatt 24 %-ot emelkedett, ez azt jelenti, hogy az igazán extrém túlvettségi állapotokból is képtelen lefordulni a papír. A Mol esetében az utóbbi napokban szintén beindult egy hatalmas rally, az olajipari cég teljesítményét segíti a rendkívül jó gyorsjelentés is. A Richter azonban az utóbbi napokban jellemzően inkább stagnál, vagy pedig esik az árfolyama. Azért érdekes ezt megjegyezni, mert valószínűleg az egyébként amerikai tőzsdéken is látott folyamat árazódhat be. Az otthonmaradós részvények esnek, tekintve, hogy közel a vakcina és az újbóli normális kerékvágás, a reálgazdasághoz köthető szektorok pedig éppen ezért emelkednek.

Ha ez a tendencia így folytatódik, az a BUX index számára alapvetően pozitív, hiszen az index nagyrésze igen alulértékelt volt az utóbbi időkben, így az értékalapú részvények emelkedése segíthet behoznia a magyar tőzsdeindexnek a lemaradást. A Richter számára pedig most lehet, hogy kevésbé érkeznek teljesen pozitív hírek, de a gyógyszercég részvényeinek nem is kell akkora lemaradást behozniuk, tekintve, hogy nem messze található a jegyzés a történelmi csúcstól jelenleg sem.