2025 november 18
Zuhanó ingatlanárak Kínában – meddig tart a válság?

Zuhanó ingatlanárak Kínában – meddig tart a válság?

Januárban öt százalékkal csökkentek az új lakások árai Kínában. A visszaesés már 19 hónapja tart. A kormány beavatkozásai ellenére a kereslet továbbra is gyenge, a piaci stabilizáció elhúzódhat.

Kínában januárban éves összevetésben megtorpant az új építésű ingatlanok árai. A hetven legnagyobb városban öt százalékkal csökkent az új lakások ára. Ez a legalacsonyabb csökkenés július óta, de az ingatlanárak már 19 hónapja folyamatosan esnek. Decemberben még 5,3 százalékos volt a visszaesés, így az árcsökkenés üteme némileg mérséklődött – számolt be az ingatlan helyzetről a Reuters.

Kormányzati intézkedések és piaci reakciók

A kínai kormány számos gazdaságélénkítő lépést tett, többek között csökkentette a jelzáloghitel-kamatokat és lakásvásárlási kedvezményeket vezetett be, hogy ösztönözze a keresletet. Elemzők szerint azonban a piac stabilizálása hosszabb folyamat lesz a magas lakáskészlet és a gyenge kereslet miatt.

Magas lakáskészlet és területi eltérések

A hivatalos adatok szerint 2023 végén 390,88 millió négyzetméternyi eladatlan új lakás volt az országban, ami 16,2 százalékos növekedést jelentett az előző évhez képest. Januárban havi szinten már második hónapja stagnáltak az árak. A legnagyobb városokban azonban eltérő folyamatok figyelhetők meg: míg Pekingben 5,7 százalékos, Kantonban 8,4 százalékos, Sencsenben pedig 5,2 százalékos árcsökkenést mértek, addig Sanghajban 5,6 százalékkal emelkedtek az ingatlanárak.

A kínai ingatlanpiac jövője továbbra is bizonytalan, és a kormány beavatkozásai ellenére a kereslet élénkülése lassan halad.

A jelen cikkben leírt információk, elemzések a szerző magánvéleményét tükrözik. A jelen cikkben leírtak nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (a továbbiakban: Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen cikk nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

Címlapkép forrása: Shutterstock

Oszlányi Gyöngyvér

Oszlányi Gyöngyvér



Oszlányi Gyöngyvér a Tőzsdefórum vezető szerkesztő-újságírója, ahol gazdasági témájú cikkeket ír, hírszerkesztéssel és címlapszerkesztéssel is foglalkozik. Korábban a Médiaworksnél dolgozott újságíróként, és megfordult a Világgazdaság, Magyar Nemzet, Bors, Ripost vagy Metropol oldalain. Tapasztalata kiterjed a gazdasági, kulturális, valamint közösségi hírek szerkesztésére, és szoros kapcsolatban áll a napi gazdasági eseményekkel.Fotósként rendszeresen jelentek meg a sajtóban képei. Rendszeresen vett részt sajtóeseményeken, ahol interjúkat, tudósításokat és beszámolókat készített, sőt videós anyagokat is forgatott, amelyek több milliós nézettséget értek el. Pályafutását művészeti menedzseri és újságírói diplomával kezdte, majd a József Attila Tudományegyetemen szerzett kommunikáció szakos diplomát. Két évig műsorvezetőként dolgozott filmes témájú podcasteken. Újságírói munkája előtt marketingmenedzserként dolgozott nemzetközi reklámügynökségeknél, ahol sikeres reklámkampányokat szervezett és PR területen szerzett tapasztalatokat. Ezen kívül dizájnerként és kulturális menedzserként is több projektben vett rész sikeresen. Gyöngyvér fiatal korában táncművészként dolgozott nemzetközi filmekben szerepelt és modern darabokban működött közre.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.