2024 május 31

Hogy áll a Mol?

Lassan már unalmassá válhatnak a Mol emelkedését firtató cikkek, pedig még mindig aktuális témáról szólnak. A magyar olajmulti árfolyamának emelkedése ugyanis csaknem töretlen, bár egyértelmű, hogy a rally üteme egyre inkább lassul. Nézzük, hogy mi várhat ezek után a Molra!

Az emelkedés okai

Az emelkedés eddigi okait érdemes tisztáznunk röviden. A legfontosabb, hogy észrevegyük: az egész iparág esetében jelentős emelkedést láthattunk, a fordulatot az a bizonyos nap jelentette, amikor a Pfizer bejelentette vakcinájának hatékonyságát. A hírre elképesztő szárnyalásba kezdtek a tőzsdék, és egyfajta váltás zajlott le. Az eddigi „karanténrészvények” helyét átvették a befektetői preferenciákban az értékalapú részvények. Ennek megfelelően az olajszektor jelentős mértékben volt képes emelkedni, ezt az olajár feltámadása is támogatni tudta.

Az olajár emelkedése is támogatta a Mol szárnyalását

Másik fontos tényező a saját részvény vásárlás: a Mol szinten minden kereskedési napon 15-20 %-át adja a forgalomnak saját maga azzal, hogy folytatja a szeptember végén bejelentett részvény visszavásárlási programját. Ez egy gyakorlati, és lélektani támasza is lehet az emelkedésnek. Végül pedig ott az általános befektetői hangulat, ami rég volt ennyire pozitív, mint mostanában, és ebben a magyar tőzsde ráadásul élen is tud járni.

Hogyan tovább?

A kérdés az lehet, hogy a fenti tényezők meddig maradnak meg. Persze történhet negatív esemény is váratlanul, de az éppen azért váratlan, mert nem tudjuk előre. Érdemes tehát az emelkedés kiváltó okait nézni. A részvénypiaci általános jó hangulat még fennmaradhat, azonban ennek kifulladása szinte biztosan azokat a cégeket érintheti rosszul, amelyek épp hogy jelentős emelkedést mutattak fel a megelőző hónapokban. A Mol pedig közel 50 %-ost rallyt produkált eddig, ami mindenképpen az élmezőnybe tartozik. A saját részvény visszavásárlás esetében sötétben tapogatózunk: bár a Molnak bőven van még joga vásárolni a részvényeit, nem tudni előre, hogy elmennek-e a falig. Az ugyanis esetleg kiszámítható lehet akkor, és spekulációra adhat okot. Ezt előre nem lehet megítélni, de a saját részvény komoly támasza az árfolyamnak, így ennek megmaradása fenntarthatja a Mol pozitív tendenciáit. Az iparági környezet pedig nagyon erősen konvergál a vírushelyzethez: ha a vakcina beváltja a hozzá fűzött reményeket, akkor vélhetően nem lesz probléma az olajszektor teljesítményével sem. A finomítói marzsok és az olajár helyreállása pedig újabb löketet adhatna az olajcégnek.