2024 július 25

Ez történt ma a BÉT-en

OTP

A magyar bank újra erőre kapott. Az OTP a tegnapi esése után visszalépett a 10000 forint feletti árfolyamra és folyamatosan ott tudott maradni. A forgalmat tekintve nagyobb kiugrás nem érzékelhető, de láthatóan keresik a bank papírjait a befektetők még külföldről is. A moratórium okozta eladási pánikból kijött a részvény és érdekes kérdés, hogy hova folytatja az útját innen. Technikai szempontból döntő napok következnek. Amennyiben el tudja érni a 10500 forintos árat, akkor a következő visszacsatolás már nem lesz olyan mélyen, mint az előző, azonban ha hamarabb fodrul, akkor visszatérhet akár 9000 alá is. Az elmúlt 3 napban itt mozgott a 10000 környékén tehát fontos, hogy el tudja hagyni ezt a területet.

RICHTER

A tegnapi koronavírus gyógyszerről szóló hírt követően nagy ralizás volt a részvény árfolyamában, de az izgalom gyorsan alább hagyott. Ma ismét felkötötték az árat, de a délutánra már visszatért, azonban így is 1,23 százalékkal feljebb zárt, mint tegnap pontosan 6585 forinton.

MOL

A MOL továbbra is követi az iparági trendeket. A múltheti mélyponthoz már nem közelít vissza, és ma tudott erősödni 1,77 százalékkal. Árfolyama 1669 forinton van. Az olaj és energia szektor világszerte az egyik leggyengébb szegmens 2020-ban. Nem csak a koronavírus okozta kereslet csökkenés, de megújuló energiák előretörése is gyengíti a piacokat. A meglepő, hogy az elmúlt hét mélypontja óta folyamatosan felülteljesíti az osztrák jegyzésű OMV-t, bár az osztrák cég ma erőteljesebben nőtt,. mint a magyar versenytársa.

BUMIX

A kis és közép papírok részvényeit gyűjtó index a mai napon nagyobb mozgásoktól mentes volt, de erősödni tudott 0,72 százalékkal. Az index legnagyobb forgalmát a CIG Pannonia adta, míg a legnagyobb nyertes a a Rába volt. A legnagyobb vesztes a Takarék. 3375,67 ponton zárt az index.