Két teljesen eltérő hangulatú filmajánlót hoztunk az olvasóknak. Az egyik a világ egyik legnagyobb hatású előadójának életét idézi meg a mozivásznon, a másik egy feszült túlélő thriller. A Michael című életrajzi film Michael Jackson felemelkedését mutatja be, míg a Netflixen elérhető Apex Charlize Theron főszereplésével viszi a nézőt egy élet-halál harcba az ausztrál vadonban. A két film teljesen más élményt kínál, mégis van bennük közös pont. Mindkettő a főszereplőre épít. A Michael Jaafar Jackson átalakulásától működik igazán, az Apex pedig Charlize Theron fizikai terhelésével fogj ameg a nézőt.

Filmajánló a mozirajongóknak
Michael – mozis portré a pop királyáról
Első filmajánlónk a héten bemutatásra került látványos életrajzi filmet hozta. A Michael nem egyszerű koncertfilm vagy nosztalgikus zenei válogatás, hanem nagyszabású életrajzi mozi Michael Jackson életének korai és meghatározó szakaszáról. A film a Jackson Five időszakától követi végig az énekes útját, és azt mutatja be, hogyan vált a tehetséges gyereksztárból a világ egyik legismertebb és legnagyobb hatású előadója.
A filmet Antoine Fuqua rendezte, akit a néző elsősorban akciófilmjeiről ismerhet. A Kiképzés, a Támadás a Fehér Ház ellen, illetve A védelmező filmeket rendezte, így erős tapasztalata van abban, hogyan lehet a feszültséget fokozni és izgalmasan bemutatni egy popikon életét. De ő rendezte Muhammad Ali életét bemutató dokumentumot is. A produkció nem bízott semmit sem a véletlenre a többi alkotóknál sem. A forgatókönyvet a háromszoros Oscar-jelölt John Logan írta, akinek korábbi munkái között ott van a Gladiátor és az Aviátor is. A produceri oldalon Graham King neve különösen fontos, hiszen ő korábban a Bohém rapszódiával már bizonyította, hogy a zenés életrajzi filmekben hatalmas közönségsiker rejlik.
Jaafar Jackson alakítása a film egyik legerősebb pontja
A címszerepet Jaafar Jackson, Michael Jackson unokaöccse alakítja, míg a fiatal Michaelt Juliano Krue Valdi formálja meg. A szereposztás egyik legnagyobb erénye éppen Jaafar Jackson jelenléte. Nemcsak külső jegyekben idézi meg a popikont, hanem mozgásban, hanglejtésben, gesztusokban és színpadi jelenlétben is meggyőzően hozza Michael Jackson figuráját.
A film legerősebb pillanatai azok, amikor a zenei performanszokat látjuk. A táncmozdulatok, a legendás fellépőruhák, a koncertjelenetek és a korszakot idéző látványvilág egyértelműen arra építenek, hogy a néző újra átélje, milyen elementáris hatása volt Michael Jacksonnak a popkultúrára.
A kosztümöket és a sminkeket is érdemes megjegyezni. Hitelesen és precízen mutatták be nemcsak az énekes átalakulásnak különböző szakaszait, hanem a korszakra jellemző stílust. A film különböző korszakokban ábrázolja Jacksont, rövidebb és hosszabb hajjal, változó bőrtónussal és átalakuló arcvonásokkal. A külső megformálás pedig annyira élethű, hogy szinte megtévesztésig hasonlít a popikonra.
Látványos és óvatos életrajzi film
A Michael készítésénél a Jackson Estate és a Jackson-család aktív részvételével készült, Janet Jackson kivételével, akinek lezáratlan ügye van folyamatban. Ez a film hangvételén is érződik. A hangsúly elsősorban a tehetségen, a családi háttéren, a zenei örökségen és a karrierépítésen van.
A történet 1988-ig jut el, vagyis Michael Jackson életének későbbi, sokkal vitatottabb időszakai nem kerülnek a középpontba. A People beszámolója szerint a film végül nem dolgozza fel az 1993-as gyermekbántalmazási ügyet, részben jogi és produkciós okok miatt, és a készítők a történetet korábbi időpontban zárják le.
Ez egyszerre teszi a filmet könnyebben fogyaszthatóvá és vitathatóvá. Rajongói szemmel a Michael látványos tisztelgés, amely emlékeztet arra, miért lett Jackson minden idők egyik legsikeresebb előadója. Kritikusabb nézőként viszont feltűnhet, hogy a film inkább ünnepli, mintsem mélyen elemzi a főhősét.
A film erősen nyitott a mozikban
A beszámolók szerint a Michael közel 40 millió dollárt termelt az amerikai nyitónapján, és a hétvégi előrejelzések 90 millió dollár feletti nyitásra számít. Ez pedig meghaladhatja több korábbi siker, például a Bohém rapszódia rekordját.

Filmajánló a streamingcsatornák nézőinek
A csúcsragadozó (Apex) – Netflix
A másik filmajánlónkat a streamingcsatornán mutatták be a héten. Ez a történet teljesen más világba viszi a nézőt. A vadonban játszódó történet a túlélésről és a küzdelemről szól. A Csúcsragadozó egy 2026-os akció-thriller, amelyet az izlandi Baltasar Kormákur rendezett, a főszerepekben pedig Charlize Theron, Taron Egerton és Eric Bana látható. A film a Netflixen látható.
Charlize Theron vadonba induló nő, aki a meghalt szerelmétől a természetben akar elbúcsúzni és feldolgozni a múltat egy fizikailag is kimerítő túrában. A nyugodtan induló utat megzavarja egy kegyetlen sorozatgyilkos aki célpontként vadászni kezd rá és innentől kezdve elkezdődik a főszereplő élethalál harca a túlélésért.

Nem új történet, de működik a feszültség
A Csúcsragadozó története nem forradalmasítja a túlélőthriller műfaját. Láttunk már hasonló filmeket, ahol a magányos főhős kiszolgáltatott helyzetbe kerül, majd testi és lelki erejét összeszedve próbál életben maradni. A film ereje nem is az újdonságban, hanem a kivitelezésben van. Hangulatában olyan természetben játszódó üldözős thrillereket idéz, mint a Meryl Streep-féle Vad vízeken, a Robert De Niróval készült Gyilkos szezon vagy Anthony Hopkins túlélőfilmje, A vadon foglyai. De stílusában hasonló Sylevester Stallone Cliffhanger filmje is, bár ott az emberre vadászat hátterében pénz áll, míg itt egy megszállott őrült.
A látványvilág, a természetes helyszínek, a feszes tempó és Charlize Theron küzdelme végig fenntartja a feszültséget. Kormákur rendezőként jól ismeri ezt a terepet. Korábban is készített olyan filmeket, amelyekben az ember a természet erejével vagy egy halálos fenyegetéssel kerül szembe. Az Everest, a Sodródás és a Fenevad után az Apex is ebbe a túlélésre épülő filmes vonulatba illeszkedik.
De a cím sem véletlen. Az Apex hegymászóknál használt kifejezés egyszerre utal a hegycsúcsra, a túlélés végső határára és az angol „apex predator”, vagyis csúcsragadozó kifejezésre is, ami jól illik a film üldözős, vadonbeli alaphelyzetéhez.
Erős szereposztás fizikai kihívásokkal
A film egyik legnagyobb vonzereje a szereposztás. Charlize Theron mellett Taron Egerton és Eric Bana látható. A forgatás pedig fizikailag is megterhelő volt a színészeknek. A People beszámolója szerint Theron komoly felkészülésen vettek részt az egyik legismertebb hegymászótól tanult, ahova még a saját gyerekét is elvitte. Egerton számára pedig a magassággal járó jelenetek jelentettek mellett a vízben játszódó részek forgatása okozott nagy kihívást, mivel a 8 órás forgatásban a hideg víz miatt a kihűlés veszélye állt fenn. Ez a fizikai jelenlét érződik a filmen is.
A Csúcsragadozó nem pusztán akciójelenetek sorozata, hanem olyan thriller, ahol a test terhelése, a félelem és a túlélési ösztön is fontos része a feszültségnek. Az izgalmat pedig még a film promóciójába is beleillesztették. A Times Square-en felépítettek egy mászófalat, amin Charlize Theron segítség nélkül kötélbiztosítással felmászott, hogy megmutassa a forgatásnál sem kaszkadőr játszotta el ezeket a veszélyes jeleneteket. Bár a filmben van egy rész, amikor a főszereplő egy szikláról lóg, amivel talán ironikusan utaltak Tom Cruise Mission Impossible ikonikus jelenetére, hogy ezt nemcsak férfiak tudják megcsinálni. De azoknak akiket Ausztrália fantasztikus természeti világa érdekel azoknak feltétlen ajánlott ez a film, de nyugodjanak meg, nem általános hogy sorozatgyilkosokkal találkozunk az erdőben.

Jelen írás kizárólag tájékoztatási célt szolgál. A cikkben megjelenő információk nyilvánosak és mindenki számára elérhető adatok alapján kerültek felhasználásra.
Címlapkép forrása: Lionsgate