2024 február 29

A Berkshire Hathaway is beszáll a vakcina gyártásba

A Berkshire 21,3 millió darab részvényt vásárolt az AbbVie-ben, 30 milliót a Bristol-Myers Squibből, 22,4 millió részvényt a Merckből és 3,7 millió darabot a Pfizer rézvényeiből a 245 milliárd dollárt kitevő részvényportfóliójába.  A döntés azért is érdekes, mivel az utóbbi években Buffett inkább kerülte a gyógyszeripari vállalatok részvényeit.

A Pfizer mellett a Merck is dolgozik a koronavírus elleni vakcina kifejlesztésén, előbbi cégnek a részvényei jókorát meneteltek a kedvező vakcinahírek után. A lap ugyanakkor megjegyzi, hogy Buffett több millió dolláros befektetései ellenére is csak kis játékosnak számított a négy cégben a negyedév végén: befektetéseivel a Bristol-Myersben 1,3%-os, az AbbVie-ben 1,2%-os, a Merckben 0,9%-os, a Pfizerben pedig kevesebb mint 0,1%-os részesedést szerzett.

Ezzel a négy új vásárlással a Berkshire egészségügyi szektorban lévő befektetései 9,3 milliárd dollárra duzzadtak a harmadik negyedév végén. A cég már korábban beszállt a Biogenbe, a Johnson & Johnsonba, a Tevába és a DaVitába.

Mindeközben a Berkshire több nagybankban is visszavágta részesedését a szeptemberrel záruló három hónapban: Wells Fargo, JP Morgan, PNC Financial és M&T Bank-részvényeket is eladott. A Wells Fargóban lévő részesedéséből 110,2 millió darab részvénytől szabadult meg, ami közel fele a bankban lévő pozíciójának (ami jelenleg 3,1%-os részesedést jelent a pénzintézetben), a JP Morgan esetében pedig 21,2 millió részvénytől szabadult meg.