2024 július 18

Vasárnapi Tükör 2024 június 23. – Újabb történelmi csúcson a tőzsde

Növekvő forgalomban emelkedett a héten a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX pénteken történelmi csúcson, 70 378,92 ponton zárt, 842,36 ponttal, 1,21 százalékkal magasabban mint egy héttel korábban.

A részvénypiac forgalma a héten 55,49 milliárd forint volt az előző heti 45,08 milliárd forint után, a vezető részvények a stagnáló Richter kivételével erősödtek. Az Equilor Befektetési Zrt. heti összefoglalójában kiemelte, hogy a BUX a héten ismét áttörte a 70 ezer pontos szintet, és a hét végére is efelett maradt. A héten céláremelés érkezett az OTP-re, a lengyel PKO 16 095 forintról 18 917 forintra emelte az OTP Bankra vonatkozó 12 havi célárfolyamát, az ajánlás változatlanul tartás – írták az összefoglalóban. Kitértek arra is, hogy a Richter a héten bejelentette, hogy felvásárolta a belgiumi székhelyű BCI Pharma-t, amely nőgyógyászati kutatásokat végez. A tranzakció értéke 12 millió euró, amelynek kifizetése a következő évek során teljesítendő fejlesztési mérföldkövekhez kötött.

Az Equilor felidézte, hogy saját részvény vásárlási programot jelentett be a Magyar Telekom. A társaság június 19-26. között összesen legfeljebb 24 milliárd forint értékben fog saját részvényt vásárolni. A beszerzendő részvények maximális száma 225 818 026 darab, amely a teljes kibocsátott részvénymennyiség 23 százaléka. A tranzakciókat a Budapesti Értéktőzsde rendes kereskedésében hajtják végre – ismertette a távirati iroda.

Részvényárfolyamok

A héten a vezető részvények közül az Magyar Telekom árfolyama 2,14 százalékkal emelkedett. A papír pénteken 1052 forinton zárt, heti forgalma meghaladta a 15 milliárd forintot.

A Mol árfolyama a héten 0,99 százalékkal emelkedett. A részvény pénteken 2850 forinton fejezte be a kereskedést, heti forgalma 8,8 milliárd forintot tett ki.

Az OTP részvények árfolyama a héten 2,11 százalékkal növekedett. Pénteken a papír 17 640 forinton fejezte be a kereskedést, heti forgalma 22,78 milliárd forint volt.

A Richter árfolyama nem változott, 9300 forinton zárt pénteken, a részvény forgalma 6,3 milliárd forintot ért el.

A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX 6406,60 ponton zárt, ami 1,66 ponttal, 0,03 százalékkal alacsonyabb az előző hetinél.