A vártnál sokkal alacsonyabb lett az infláció az eurózónában!
Tőkét emelt a Vertikal Group
A Vertikal Group Nyrt. csaknem 94,8 millió darab új részvényt bocsátott ki 928 millió forint értékben. Az így befolyt forrást finanszírozási és fejlesztési célokra használja fel – tájékoztatta az MTI-t a környezetgazdálkodással foglalkozó társaság pénteken.
A 2023 januárja óta a BÉT Xtend platformján jegyzett társaság a tőkeemelés keretében 94 787 650 darab törzsrészvényt bocsátott ki. A BÉT oldalán közzétett tájékoztatás szerint ezzel a törzsrészvények száma 1 094 787 650 darabra emelkedik, az alaptőke pedig 109 millió 478 ezer 765 forintra nő. A tőkeemelésben természetes és jogi személy befektetők vettek részt. A részvénykibocsátást követően az új részvényeket a BÉT Xtend platformjára vezetik be. A vállalat a harmadik legnagyobb súllyal rendelkező kibocsátó a február 19-én indult XTEND indexben – közölte a távirati iroda.
A közel 50 éves múltra visszatekintő, 400 munkavállalót alkalmazó Vertikal Group Nyrt. célja, hogy környezetgazdálkodási, logisztikai és műanyagipari tevékenységének szinergiáin keresztül elsők között valósítsa meg a körforgásos gazdálkodás koncepcióját a hazai piaci szereplők sorában – ismertették. A társaság nettó árbevétele 2022-ben 7,449 milliárd forintot ért el az előző évi 4,014 milliárd forint után, adózott eredmény 795,055 millió forintra nőtt a 2021-es 407,613 millió forintról.
A társaság részvényei csütörtökön 8,8 forinton zárták a kereskedési napot. Az elmúlt egy évben legalacsonyabb áruk 7, a legmagasabb 12 forint volt.