2024 október 03

Rendesen kilőtt a Pensum Group

A Pensum Group Nyrt. megduplázta árbevételét idén az első fél évben, így 3,77 milliárd forintra emelkedett, miközben adózott eredménye rekordszintet 169,46 millió forintot tett ki.

138,36 millió forintos növekedés 2023 első hat hónapjához képest – közölte a humánerőforrás-szolgáltatásokkal foglalkozó társaság. A kiemelkedő eredmény részint a strukturális átszervezések miatt javuló hatékonyságnak, valamint a harmadik országbeli munkavállalók kölcsönzéséből származó dinamikus bevételnövekedésnek köszönhetők – jelezték. A közlemény szerint Hadházy Tamás, a Pensum Group Nyrt. igazgatóságának tagja azzal számol, hogy a gazdasági és munkaerőpiaci kihívások ellenére az év második felében is folytatódhat a dinamikus növekedés – ismertette a távirati iroda.

Miközben a minősített kölcsönzői státushoz kapcsolódó harmadik országbeli munkavállalók kölcsönzésének volumene várhatóan tovább emelkedik, a Pensum számára kiemelten fontos, hogy elsődlegesen mindig belföldi munkaerővel kísérelje meg a pozíciók feltöltését, amelyet a társaságnál foglalkoztatott magyar munkavállalók számának növekedése is igazol – hangsúlyozták. A Budapesti Értéktőzsde standard kategóriájában jegyzett Pensum Group Nyrt. 2012-ben alakult, fő tulajdonosai több mint húsz éves tapasztalattal rendelkeznek a humánerőforrás-szolgáltatások, főként a munkaerő-kölcsönzés területén.

A Pensum a humánerőforrás-szolgáltatás teljes spektrumát lefedve (főként belföldi és külföldi munkaerő-kölcsönzés, munkaerő-közvetítés és toborzás) áll ügyfelei rendelkezésére Magyarországon, Ausztriában és Németországban.