A vártnál sokkal alacsonyabb lett az infláció az eurózónában!
A BÉT standard kategóriájába került át a Gloster Nyrt.
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) standard kategóriájába került át a közepes vállalatokra specializált BÉT Xtendről a Gloster Infokommunikációs Nyrt. – közölte a BÉT .
A szoftverfejlesztést és informatikai szolgáltatásokat kínáló cégen keresztül a belföldi befektetők is beszállhatnak a jövőt formáló technológiák világába. A társaság vezetői ugyanakkor a nemzetközi piac figyelmére is számítanak azzal, hogy beléptek a standard részvénypiacra – írták. A közlemény szerint a Gloster kivételes utat járt be az elmúlt csaknem két évtizedben. Akik néhány éve csatlakoztak befektetőként, mára többszörös hasznot érhettek el. A vállalat példaként szolgálhat mások számára is. Abban, hogyan kell a tőkepiaci finanszírozás segítségével magasabb növekedési pályára állni – tették hozzá – közölte a távirati iroda.
A cégcsoport 9 cég felvásárlását zárta sikeresen az utóbbi 3 évben. Ez olvasható a BÉT honlapján közzétett bemutatkozásban, amely szerint a németországi irodájuk megnyitása immár teljeskörű nemzetközi jelenlétet is biztosít. Beszámolójuk alapján 2021-ben több mint 5 milliárd forint, 2022-ben több mint 6,3 milliárd forint árbevétellel zártak, üzleti eredményük 516,3 millió forintról 553,5 millió forintra nőtt.