2024 október 12

Zöldkötvény kibocsátás az AutoWallisnál

Jelentős túljegyzés mellett 6,6 milliárd forint névértékű 10 éves zöldkötvényt bocsátott ki az AutoWallis Csoport a Magyar Nemzeti Bank programja keretében pénteken – közölte az autókereskedelmi és mobilitási szolgáltató a Budapesti Értéktőzsde honlapján.

Kiemelték: összesen 10,75 milliárd forint névértékű ajánlat érkezett be a zártkörű aukción. A meghirdetett mennyiségen felül 10 százalékos túljegyzést fogadtak el – tették hozzá.

A 132 darab, egyenként 50 millió forint névértékű kötvényt 2,89 százalékos átlagos hozammal vásárolták meg a befektetők – ismertették.

A kötvényekből befolyó összeget a csoport a Zöld Finanszírozási Keretrendszerében lefektetett elvek mentén kívánja felhasználni, amelyben egyebek mellett vállalta, hogy fejleszti az e-mobilitást, így növeli a töltőpontok számát, gyorstöltőket telepít, saját és bérautó flottájában pedig növeli az elektromos és hibrid járművek számát. Ezek mellett olyan zöld beruházásokba kezd, amelyek a jelenleg használt ingatlanjaiban további energiamegtakarítást eredményeznek, és működése során törekszik a megújuló energia minél nagyobb arányú előállítására és használatára.

Ormosy Gábor, az AutoWallis vezérigazgatója a tájékoztató szerint elmondta: a társaság az elmúlt két évben a mostani forrásbevonással együtt összesen 9,69 milliárd forint értékben bocsátott ki hosszú lejáratú kötvényeket, több lépésben közel 6 milliárd forint értékben emelt tőkét. A befektetők széles köre szavazott már komoly bizalmat a társaságnak és növekedési stratégiájának – hangsúlyozta.

A befektetőknek szóló közlemény szerint a kitűzött célok további finanszírozása érdekében az AutoWallis nyilvános forrásbevonást tervez az év második félében, amellyel kapcsolatban megtette a szükséges előkészítő lépéseket. A vállalat 4-6,5 milliárd forint közötti intézményi és ezúttal elsőként lakossági forrásbevonást tervez – jelezték, utalva arra, hogy az évtized végére a régió meghatározó autókereskedelmi és mobilitási szolgáltatója kíván lenni a cég.

A vállalat papírjait a BÉT prémium kategóriájában jegyzik. A társaság részvényei csütörtökön 101 forinton zártak; az elmúlt egy évben a legmagasabb értékük 120 forint, a legalacsonyabb 76 forint volt.