Rendkívüli Hírek:

2024 február 23

BörzeZárás 2023 december 200. – Újabb történelmi csúcs a tőzsdén

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 196,34 pontos, 0,32 százalékos emelkedéssel új történelmi csúcson, 61 061,16 ponton zárt szerdán.

A részvénypiac forgalma 13,7 milliárd forint volt. Mind a négy vezető részvény erősödött. Sághy Balázs, az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője az MTI-nek elmondta: szerdán is felülteljesítő volt a BUX. Az európai tőzsdeindexekhez képest. Az előző két naphoz hasonlóan a szerdai magas forgalom az OTP részvényeiben. A Csányi Sándor által alapított alapítványok közötti portfolió átrendezéssel hozható összefüggésbe – mondta. Az OTP és a Mol részvényei a nemzetközi piacokon a bank és olajipari papírok emelkedését követte. A Magyar Telekom és a Richter papírjaiban a keddi esés korrekciója történt.

A Mol 4 forinttal, 0,14 százalékkal 2834 forintra erősödött, 1,7 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 40 forinttal, 0,25 százalékkal 16 030 forintra nőtt, forgalmuk 9,1 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 8 forinttal, 1,21 százalékkal 668 forintra emelkedett, forgalma 276,7 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 40 forinttal, 0,45 százalékkal 8840 forintra erősödött, a részvények forgalma 1,8 milliárd forintot ért el.

A BUMIX 5211,89 ponton zárt szerdán, ez 17,19 pontos, 0,33 százalékos emelkedés a keddi záráshoz viszonyítva.