2023 január 27

Szépen indult az év – szárnyal az OTP is

Egyelőre nem lehet panasza a piaci szereplőknek a lényegesebb tőzsdék idei teljesítménye kapcsán. Komolyabb eséssel járó nap ugyanis még nem volt az irányadó részvényindexeknél az idén, ezért most leginkább azt lehet találgatni, hogy meddig tart a lendület. Közben a magyar parketten is jó a hangulat, az OTP például már majdnem 10 %-ot szárnyalt 2023-ban.

Nő a kockázatvállalási étvágy

Az európai tőzsdékre nézve a német tőzsdeindex, a DAX a leginkább iránymutatónak tekinthető. A legnagyobb német tőzsdén jegyzett vállalatokat tömörítő index a 2022-es évet még 14000 pont alatt fejezte be, így a DAX is viszonylag jelentős esést szenvedett el a tavalyi év során. Idén viszont már több, mint 1000 pontot ugrott a német tőzsdeindex; az orosz-ukrán háború kitörése óta nem tartózkodott ilyen magasságokban a DAX. Jól jelzi az optimizmust, hogy összesen 1 kereskedési nap volt eddig januárban, amikor mínuszban zárt az index, és akkor is elhanyagolható esést láthattunk csak.

Hasonló folyamatokat láthatunk az amerikai tőzsdék esetében is. A piaci szereplők megkönnyebbülhettek már a decemberben közölt inflációs adat után is, ráadásul a héten decemberre vonatkozóan napvilágot látott inflációs mutató csupán 6,5 %-os pénzromlást mutatott az Egyesült Államokban. A tartós monetáris szigortól való félelem enyhülhetett a piacokon, ennek is lehet többek között köszönhető, hogy pénteken már 4000 pont felett is járt az S&P500 index.

Itthon is jó a hangulat

A hazai tőzsdékre természetesen a nemzetközi piacok szereplésén kívül az országspecifikus tényezők is hatnak, ugyanakkor alapvetően idén eddig lekövette nagyjából a kinti börzék mozgását a budapesti tőzsde is. A talán legtöbbet figyelt és értékelt OTP árfolyama 11000 forinton zárt pénteken, utoljára november végén ért ennyit a nagybank részvénye. Ezzel persze még mindig elmarad a bankpapír értéke a 2021 novemberi csúcsoktól, amikor 19000 felett járt az OTP árfolyama, az idei év azonban egyelőre szinte töretlennek nevezhető, folyamatos emelkedést jelentett.

A jelen cikkben leírt információk, elemzések a szerző magánvéleményét tükrözik. A jelen cikkben leírtak nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (a továbbiakban: Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen cikk nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!