2024 október 22

Németországban csökkentek a termelői árak

Németországban csökkentek a termelői árak szeptemberben havi és éves összevetésben a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis hétfőn ismertetett adatai szerint. A termelői árak csökkenését elsősorban az energiaárak mérséklődése okozta, miközben a beruházási javak, az élelmiszerek és a köztes termékek ára nőtt.

Németországban az ipari termékek termelői árai szeptemberben 1,4 százalékkal voltak alacsonyabbak, mint egy évvel korábban, 2023 szeptemberében. Augusztusban éves bázison 0,8 százalékkal csökkentek a termelői árak. Szeptemberben már a 15. egymást követő hónapban jegyeztek fel éves csökkenést. Az energiaárak 6,6 százalékkal csökkentek éves szinten, miután augusztusban 4,6 százalékos csökkenést jegyeztek föl.

Szeptemberben a földgáz és a villamos energia árának csökkenése volt a legnagyobb hatással az energiaár éves alakulására. A gázár az augusztusi 10,1 százalék csökkenés után szeptemberben 10,4 százalékkal esett, a villamos energia szeptemberben 9,5 százalékkal került kevesebbe, mint egy évvel korábban az augusztusi 9,2 százalékos éves szintű csökkenés után. Az energia nélkül számított termelői árak éves szintű emelkedése augusztushoz hasonlóan szeptemberben is 1,2 százalék volt. Havi bázison 0,1 százalékos csökkenést mértek, miután augusztusban stagnálást regisztráltak.

rezsi

A köztes termékek ára 0,5 százalékkal, a tartós fogyasztási cikkeké 0,9 százalékkal, a beruházási javaké 2,0 százalékkal, az élelmiszereké pedig 1,5 százalékkal nőtt szeptemberben éves összehasonlításban. Havi összehasonlításban a termelői árak 0,5 százalékkal csökkentek augusztushoz képest, amikor 0,2 százalékkal emelkedtek. Elemzők kisebb, 0,2 százalékos termelői árcsökkenéssel számoltak szeptemberre.

Képek forrása: Shutterstock