Sötét mód ikon
2026 június 29
Nicolas Sarkozy börtönbe került – A volt elnököt líbiai pénzek miatt ítélték el

Nicolas Sarkozy börtönbe került – A volt elnököt líbiai pénzek miatt ítélték el

Először került börtönbe egy volt francia elnök. Nicolas Sarkozy kedden megkezdte öt évig tartó büntetését Párizsban. A politikust azért ítélték el, mert a vád szerint Líbiából kapott pénzből finanszírozta 2007-es kampányát. Sarkozy továbbra is tagadja a vádakat, és azt mondja, ártatlan, miközben a döntés megosztotta a francia közvéleményt.

Börtönbe vonult Nicolas Sarkozy, a volt államfő. Forrás: YouTube

Franciaország történelmi pillanatot élt meg kedden. Nicolas Sarkozy, az ország korábbi elnöke öt év börtönbüntetését kezdte meg kedden Párizsban, miután bűnszövetkezetben való részvétel miatt elítélték. A 70 éves politikus ezzel a második világháború óta az első volt francia államfő, aki ténylegesen börtönbe kerül. Sarkozy továbbra is ártatlannak vallja magát, és fellebbezett az ítélet ellen – számolt be börtönbe vonulásról a CNN.

A volt elnök rácsok mögött

Nicolas Sarkozy, aki 2007 és 2012 között vezette Franciaországot, kedden reggel vonult be a La Santé börtönbe Párizsban. A politikust öt év szabadságvesztésre ítélték, ebből kettőt felfüggesztettek, amiért Moammer Kadhafi líbiai diktátortól származó pénzzel finanszírozták 2007-es elnökválasztási kampányát.

A jelenet, ahogy a volt elnök felesége, Carla Bruni kíséretében elhagyja párizsi otthonát, majd rendőri kísérettel halad a börtön felé, sokkolta a francia közvéleményt.
A La Santé börtön, ahol korábban olyan hírhedt rabokat tartottak, mint Manuel Noriega most először fogadott egy volt francia elnököt.

A körülmények szigorúak

Sarkozyt a börtön elkülönítő szárnyában helyezték el biztonsági okokból. A cella közel 10 négyzetméteres. A szoba egy fémágy matraccal, íróasztallal, kis hűtő és egy elektromos főzőlappal felszerelt. A helyiségben egy televízió és saját zuhanyzó van.

A volt elnök gyakorlatilag magánzárkában van, naponta egy órát tölthet a levegőn, és kizárólag a börtönszemélyzettel tarthat kapcsolatot.
A fogvatartott csak engedélyezett számokat hívhat vezetékes telefonon, és családi látogatásokat is fogadhat.

A fogvatartás körülményei egy elkülönítőben meglehetősen nehezek – teljes elszigeteltségben van az ember” – mondta Flavie Rault, a La Santé börtön korábbi helyettes vezetője.

Sarkozy továbbra is ártatlannak vallja magát

A 70 éves Sarkozy a bebörtönzése előtt üzenetet tett közzé az X-en jelentette ki:

Nincsenek kétségeim. Az igazság győzedelmeskedni fog. De milyen elsöprő ár lesz.”

Majd hozzátette:

Nem egy volt elnököt zártak be ma reggel, hanem egy ártatlan embert.”

A politikus azt is hangsúlyozta, hogy nem kér külön bánásmódot, és felesége, Carla Bruni-Sarkozy támogatása „erőt ad neki, hogy kitartson”.

Ügyvédje, Christophe Ingrain a bebörtönzést követően közölte:

„Semmi sem indokolja, hogy bent tartsák. Kérvényeztük a szabadon bocsátását, de akár egy hónapot is bent tölthet.”

A líbiai pénzbotrány háttere

A vád szerint Sarkozy kampányát Líbia több millió eurónyi készpénzzel támogatta 2007-ben, politikai és diplomáciai szívességekért cserébe. A pénz útját Sarkozy két legközelebbi bizalmasán, Brice Hortefeux volt belügyminiszteren és Claude Guéant kabinetfőnökön keresztül juttathatták el.

Bár Sarkozyt felmentették a pénz közvetlen átvételének vádja alól, bűnösnek találták bűnszövetkezetben való részvételben. A francia igazságszolgáltatás szerint ezzel „a demokrácia integritását súlyosan sértő bűncselekményt” követett el.

Franciaország megosztott az ügyben

A történtek megmozgatták a francia politikai életet. Emmanuel Macron elnök, aki hétfőn még fogadta Sarkozyt az Élysée-palotában a döntéssel kapcsolatosan kijelentette:

Nem az én dolgom bírósági döntéseket kommentálni, de érthető, hogy sokakban mély érzelmeket kelt ez az ítélet.”

A belügyminiszter, Gérald Darmanin pedig bejelentette, hogy személyesen felkeresi Sarkozyt a börtönben, „az emberi méltóság tiszteletben tartása érdekében”.

A közvélemény Franciaországban megosztott: míg egyesek példátlannak tartják az ítéletet, mások szerint a demokrácia erejét mutatja, hogy „senki sem áll a törvények felett”.

Sarkozynek nem ez volt az egyetlen jogi ügye

Sarkozynek nem ez az egyetlen jogi ügye. Korábban bíró megvesztegetésére tett kísérlet miatt ítélték el, a Bygmalion-ügyben pedig egy másik, illegális kampányfinanszírozási vád miatt hat hónapos börtönt kapott, amely ügyben a fellebbezés már a legfelsőbb bíróság előtt van.

A volt elnök mindvégig tagadja a vádakat, és politikai motivációt sejt mögöttük.

Nicolas Sarkozy börtönbe kerülése történelmi pillanat Franciaországban, amely egyszerre szimbolizálja a jogállamiság erejét és a politikai elit felelősségét.
A volt elnök sorsa most a bíróság és a fellebbviteli eljárások kezében van, miközben a világ figyelme továbbra is a La Santé börtön egyetlen VIP-rabjára szegeződik.

Jelen írás kizárólag tájékoztatási célt szolgál. A cikkben megjelenő információk nyilvános és mindenki számára elérhető adatok alapján kerültek felhasználásra.

Címlapkép forrása: YouTube

Oszlányi Gyöngyvér

Oszlányi Gyöngyvér a Tőzsdefórum vezető szerkesztő-újságírója. Gazdasági témájú cikkek írása mellett, hírszerkesztéssel és címlapszerkesztéssel is foglalkozik. Korábban a Világgazdaság oldalnál dolgozott gazdasági és kulturális újságíróként. Stílusára a szakmai megközelítés mellett az objektív és a tényszerű tájékoztatás jellemző. Fotósként rendszeresen jelentek meg a sajtóban képei. Videós anyagokat is forgatott, amelyek több milliós nézettséget értek el. Műsorvezető volt filmes és színházi témájú podcastben. Pályafutása elején művészeti menedzseri tanulmányokat folytatott és a József Attila Tudományegyetemen szerzett kommunikáció szakos diplomát. Újságírói munkája előtt marketingmenedzserként dolgozott nemzetközi reklámügynökségeknél, kreatív és account területen. Kulturális területen több művészeti projekt szervezését menedzselte.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.