2023 március 20

Javította előrejelzését az OECD

Az iparosodott országok szervezete, a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) az inflációs sokk enyhülése folytán javította a világgazdasági növekedésre vonatkozó előrejelzését – derült ki a párizsi székhelyű szervezet honlapján pénteken közzétett jelentéséből.

Az OECD a novemberben jelzett 2,2 százalék helyett 2,6 százalékos növekedést vár az idei évben, a jövő évre pedig a korábban jelzett 2,7 százalékos helyett 2,9 százalékos világgazdasági bővülést vár a friss prognózis szerint. Az OECD az energia- és élelmiszerárak csökkenésére, valamint a kínai Covid-ellenes korlátozások lazítására hivatkozva javított világgazdasági növekedési előrejelzésén. Az infláció enyhülése ellenére az OECD jelentése szerint Oroszország Ukrajna elleni háborúja továbbra is beárnyékolja a világgazdaságot. A javulás közelmúltbeli jelei ellenére a fellendülés a következő két évben várhatóan mérsékelt lesz.

A kilátások továbbra is törékenyek, a lefelé mutató kockázatok dominálnak – tették hozzá. A globális növekedés 2022-ben 3,2 százalékra lassult, ami több mint 1 százalékponttal gyengébb a 2021 végén vártnál, főként Oroszország ukrajnai háborúja és az ezzel összefüggően számos országban kibontakozott megélhetési válság következményeként. Az idei év elején a hangulat javulásának kulcstényezője az energia- és élelmiszerárak közelmúltbeli csökkenése volt. Noha az árszintek még mindig viszonylag magasak a háború előttihez képest, az árak mérséklődése növeli a vállalatok és háztartások vásárlóerejét. A vártnál korábbi kínai újranyitás várhatóan pozitív hatással lesz a világgazdaságra is, csökkenti az ellátási láncokban kialakult nyomást és lendületet ad a nemzetközi turizmusnak – olvasható az OECD jelentésében.

Az előrejelzés szerint az euróövezet gazdasága az idei 0,8 százalékos növekedési ütemről jövőre 1,5 százalékra gyorsul. Németországban 2023-ra 0,3 százalékos bővülést jelez előre a szervezet, 2024-re pedig 1,7 százalékos növekedést. Franciaországban idén 0,7 százalékos, jövőre 1,3 százalékos gazdasági bővülés várható, Olaszországban idén 0,6 százalékos, jövőre 1,0 százalékos növekedés valószínű, Spanyolországban pedig idén és jövőre is 1,7 százalékos bővülést vár az OECD. Az Egyesült Államok gazdasága a várakozások szerint az idei 1,5 százalékos bővülés után 0,9 százalékkal nő 2024-ben. Kína gazdasága idén 5,3 százalékkal, jövőre 4,9 százalékkal bővül, míg az orosz gazdaság idén 2,5 százalékkal, jövőre 0,5 százalékkal zsugorodik az OECD előrejelzése szerint. Az OECD a szigorú monetáris politika folytatását javasolja, megjegyezve, hogy a szolgáltatások terén tapasztalható tartós inflációs nyomás és a feszes munkaerőpiacok költségnyomása miatt számos központi banknak magas szinten kell tartania az irányadó kamatlábakat egészen a jövő évig. Az Egyesült Államokban és az euróövezetben is további kamatemelésekre van szükség – áll az OECD jelentésében.

A háború okozta nagyfokú bizonytalanság súlyos károkat okozhat. A kereskedelmi feszültségek jelentősek, a jövőben pedig súlyosbodhatnak. A pénzügyi sérülékenységgel kapcsolatos aggodalmak fokozódtak. Az infláció az előrejelzések szerint 2023-ban és 2024-ben fokozatosan mérséklődik, de a legtöbb országban 2024 második feléig a központi banki célkitűzések felett marad. A G20 gazdaságainak inflációja a 2022. évi 8,1 százalékról 2024-re várhatóan 4,5 százalékra csökken – olvasható az OECD jelentésében – közölte a távirati iroda.