A vártnál sokkal alacsonyabb lett az infláció az eurózónában!
Franciaországban lassult az infláció augusztusban
Franciaországban az előzetesen becsültnél jelentősebben lassult a fogyasztói áremelkedés üteme augusztusban éves összevetésben.
A francia statisztikai hivatal, az INSEE pénteken közzétett végleges adatai szerint augusztusban Franciaországban az előzetesen becsült 1,9 százalék helyett 1,8 százalékra, 2021 júliusa óta a legalacsonyabbra csökkent az éves szintű infláció a júliusi 2,3 százalék után. A fogyasztói áremelkedés mérséklődését elsősorban az energiaárak lassabb ütemű növekedése okozta. Éves szinten az élelmiszerárak július után augusztusban is 0,5 százalékkal nőttek, az energiaárak emelkedése ugyanakkor 8,5 százalékról 0,5 százalékra lassult.
A feldolgozóipari termékek ára 0,1 százalékkal csökkent az egy hónappal korábbi 0,1 százalékos növekedést követően, míg a szolgáltatások 3,0 százalékkal drágultak a júliusi 2,6 százalék után. Augusztusban a fogyasztói árak az előzetes becslés alapján közölt 0,6 százalék helyett 0,5 százalékkal nőttek havi szinten, miután júliusban 0,2 százalékos emelkedést regisztráltak.
Az uniós összehasonlítási célokra kalkulált harmonizált fogyasztói árindex (HICP) emelkedésének mértéke éves szinten az előzetes becsléssel összhangban 2,2 százalékra, 2021 júliusa óta a legalacsonyabbra csökkent augusztusban a júliusi 2,7 százalékról. Az uniós összehasonlítási célokra kalkulált harmonizált fogyasztói árindex (HICP) havi szintű emelkedésének üteme 0,6 százalékra gyorsult augusztusban az előző havi 0,2 százalékról. A gyakran volatilis energia- és élelmiszerárak nélkül számított éves maginfláció az előző havi 1,5 százalékról 1,7 százalékra emelkedett az év nyolcadik hónapjában.