Tragikus helikopter baleset – Két miniszter is maghalt
Két ghánai miniszter és további tisztrégviselők haltak meg egy tragius helikopter-balesetben. A hatóságok nem erősítették meg a baleset okát.
Ghána védelmi és környezetvédelmi miniszterei hat másik emberrel együtt meghaltak egy katonai helikopter-balesetben az Ashanti régióban – közölte egy kormányszóvivő. A balesetben, amelyet Julius Debrah vezérkari főnök „nemzeti tragédiának” nevezett, életét vesztette Edward Omane Boamah védelmi miniszter és az 50 éves Ibrahim Murtala Muhammed környezetvédelmi, tudományos és technológiai miniszter – közölte a minap a BBC hírügynökség.
Obuasi városába tartottak
Korábban a ghánai fegyveres erők azt is közölték, hogy a háromfős személyzettel és öt utassal rendelkező Z9-es helikopter „lekerült a radarról”. A gép helyi idő szerint 09:12-kor szállt fel a fővárosból, Accrából, és
A közösségi médiában keringenek a képek, amelyeken állítólag a helikopter elszenesedett maradványai láthatók. A hatóságok nem erősítették meg a baleset okát. A vezérkari főnök elrendelte, hogy az ország zászlaját félárbocra eresszék. John Dramani Mahama elnök a kormány nevében is részvétét fejezte ki „az ország szolgálatában elhunyt katonáinak”. A halálos áldozatok között van Alhaji Muniru Mohammed, Ghána nemzetbiztonsági koordinátorhelyettese és volt mezőgazdasági minisztere, valamint Samuel Sarpong, a kormányzó Nemzeti Demokrata Kongresszus Párt alelnöke.
A legénység tagjait Peter Bafemi Anala osztagparancsnoknak, Manin Twum-Ampadu repülőtisztnek és Ernest Addo Mensah őrmester volt.

Boamah Mahama előző kormánya alatt kommunikációs minisztervolt, előtte pedig környezetvédelmi miniszter revékeykedett. Védelmi miniszterként a Burkina Faso északi határánál fortyogó dzsihadista tevékenységgel foglalkozott.
Dzsihadista csoportok ghánai fiatalokat toboroztak
2022-ben egy franciaországi székhelyű nem kormányzati szervezet, a Promediation közölte, hogy kutatása szerint a dzsihadista csoportok 200 és 300 ghánai fiatalt toboroztak. A térségben fokozódott az erőszak, és aggodalomra ad okot, hogy a dzsihadisták megpróbálhatják kihasználni az észak-ghánai rivális közösségek közötti belharcokat.
Boamah könyve, a John Atta Mills volt elnökről szóló Egy békés ember egy afrikai demokráciában című könyv várhatóan még az év folyamán megjelenik. Mohamed az illegális aranybányászat elleni küzdelem élharcosa volt, amely tönkretette a környezetet, és szennyezte a folyókat és tavakat.A helyiek által Galamsey néven ismert gyakorlat elleni tiltakozások Mahama tavalyi elnökválasztási kampánya alatt tetőztek.