2024 december 22

Meghökkentő GDP adatok, vajon mi állhat a lassulás hátterében?

Kína eddig elképesztő sebességgel növekedett több téren is. Most azonban mintha falnak ütközött volna az ország. A gazdaság növekedése jelentősen lassabb tempót vett fel az almúlt negyedévben. Ennek okozója valószínűleg a folyamatos gazdasági fenyegetések. Legnagyobb veszélyt jelenleg az ingatlanpiac veszedelmei, és az energiaválságot övező aggodalmak jelentik. Kína GDP-je 4,9 százalékkal nőtt 2021 harmadik negyedévében, szemben az egy évvel korábbival. Ez volt 2020 harmadik negyedéve óta a leglassabb növekedés. A növekedés szintén elmaradt a közgazdászok várakozásaitól, a Reuters elemzői a GDP 5,2 százalékos növekedésére számítottak, az AFP hírügynökség közvéleménykutatása pedig 5 százalékos növekedést prognosztizált. Tehát látható, hogy az elemzők számítottak egyfajta lassulásra, hiszen, ha megnézzük az előző negyedéves adatokat, akkor sokkal magasabb számokat találunk.  A második negyedévben 7,9 százalékkal, az első negyedévben pedig 18,3 százalékkal bővült.

A lassulás okozói

A szállítási késedelmek és a kínai készletek felhalmozódása a kisebb gyártókat sújtotta, akik készpénzhiányban szenvednek, ami a megrendelések elvesztését és a termelés csökkentését eredményezte. A gyárak teljesítményét nagyrészt az áramhiány csökkentette, amelyet a fosszilis tüzelőanyagok iránti nagy kereslet és a szén-dioxid kibocsátás csökkentésére irányuló nemzeti törekvése ütközése okozott. Azonban a növekedéssel kapcsolatos aggodalmak nagyrésze most az ingatlanszektorból származik, amely több akadályba is ütközött. Szenved az energiahiánytól, valamint a túlzott hitelfelvétel visszaszorítására irányuló kormányzati törekvéstől. Attól tartva, hogy az ingatlanpiac túlfűtött lett, a kormány tavaly elkezdte előírni a fejlesztőknek, hogy csökkentsék adósságszintjüket. Arra is ígéretet tett, hogy megszelídíti az elszabadult lakásárakat. Azóta az olyan vállalatok, mint az Evergrande, komoly adósságproblémákkal küszködnek, ezzel aggodalmat keltve. Egyelőre nem úgy néz ki, hogy Peking bármit is szeretne változtatni szigorú intézkedésein. Valószínűleg azért, mert az energiaválságot tartják hibásnak a gazdasági csökkenésért. Az energiaválság enyhült, de még nem oldódott meg. Az ingatlanpiaci visszaesés szinte biztosan tovább nehezíti a gazdasági növekedést. A kutatócégek és a bankok már csökkentették az idei és jövő évi kínai GDP-re vonatkozó előrejelzéseiket. Az Oxford Economics például 5 százalékról 3,6-ra csökkentette előrejelzését.

Forrás: aljazeera.com; edition.cnn.com