2024 május 08

Alig nő a szaúdi GDP

A szaúdi pénzügyminisztérium jelentősen rontotta a gazdaság idei növekedésére vonatkozó előrejelzését, és a büdzsé is hiánnyal zár az eddig várt többlet helyett.

A minisztérium azzal számol, hogy a hazai össztermék (GDP) gyakorlatilag stagnál az idén, csupán 0,03 százalékkal nő az eddig várt 3,1 százalék helyett. A büdzsé hiánya a GDP 2 százaléka (21,863 milliárd dollár) lesz a korábba becsült 0,4 százalék többlet helyett. A pénzügyminisztérium adatai szerint az idei első fél évben a GDP 2,5 százalékkal nőtt a tavalyi azonos időszakhoz képest, míg a szaúdi gazdaság nem olajágazatának növekedése 5,7 százalék volt – közölte a távirati iroda.

A tárcának az a friss várakozása, hogy a gazdaság idén csupán 0,03 százalékkal nő, Szaúd-Arábiának azzal a döntésével áll összefüggésben, hogy az OPEC plusz megállapodás értelmében önkéntesen csökkenti az olajtermelést. A minisztérium becslései szerint 2024-ben a királyság GDP-je 4,4 százalékkal, 2025-ben 5,7 százalékkal, 2026-ban pedig 5,1 százalékkal nő. A minisztérium új előrejelzése szerint a következő három évben is deficites lesz az ország költségvetése. 2024-ben a hiány a GDP 1,9 százaléka (21,064 milliárd dollár), 2025-ben 1,6 százaléka (19,464 milliárd dollár), 2026-ban pedig 2,3 százaléka (29,063 milliárd dollár) lesz.

A szaúdi GDP 8,7 százalékkal nőtt tavaly, a G20 országok között a legnagyobb ütemben. Szaúd-Arábia, amelynek a fő bevételi forrása az olaj- és kőolajtermékek exportja, az OPEC plusz júniusi ülése után napi 1 millió hordó önkéntes kitermeléscsökkentést jelentett be. Az intézkedést eredetileg egy hónapra, júliusra szánták, meghosszabbítási lehetőséggel. A termeléscsökkentésre vonatkozó döntést azóta rendre meghosszabbították és egyelőre az idei év végéig marad érvényben.