2024 február 21

Bezzeg a német a német infláció már csak 3,2 százalék

A németországi éves infláció a vártnál jelentősebben lassult novemberben a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis  közzétett előzetes becslése alapján.

A Destatis előzetes adatai szerint novemberben a fogyasztói árak éves szintű emelkedése 3,2 százalék, 2021 júniusa óta a legalacsonyabb volt az októberi 3,8 százalék után. Az elemzők 3,5 százalékos novemberi éves inflációval számoltak. Novemberben az élelmiszerek éves árnövekedése az októberi 6,1 százalékról 5,5 százalékra lassult, a szolgáltatásoké 3,9 százalékról 3,4 százalékra mérséklődött. Az energiaárak októberben 3,2 százalékkal, novemberben pedig gyorsuló ütemben, 4,5 százalékkal csökkentek az egy évvel korábbihoz képest. Novemberben – szintén nem végleges adat szerint – havi bázison 0,4 százalékkal csökkentek a fogyasztói árak. A Destatis számításai szerint az októberi árszint megegyezett a szeptemberivel. Szakértők kisebb mértékű, 0,2 százalékos havi szintű árcsökkenésre számítottak novemberre – ismertette a távirati iroda.

Az energia- és élelmiszerárak nélkül számított éves maginfláció 2022 augusztusa óta a legalacsonyabb, 3,8 százalékos volt novemberben az októberi 4,3 százalék után. Az uniós összehasonlítási célokra kalkulált harmonizált fogyasztói árindex, a HICP éves bázison 2,3 százalékkal emelkedett novemberben a várt 2,7 százalék helyett, az októberi 3,0 százalék után. Havi bázison a HICP a várt 0,3 százaléknál nagyobb mértékben, 0,7 százalékkal esett novemberben, miután októberben 0,2 százalékkal csökkent. A német statisztikai hivatal december 8-án ismerteti a novemberre vonatkozó végleges adatokat.

Fotó: shutterstock.com