2024 május 10

Íme az AWS gigantikus, 5 milliárd dolláros befektetése

Az Amazon Web Services (AWS) bejelentette, hogy több mint 5 milliárd dollárt fektet be egy adatközpont-csoport megnyitására Mexikóban. Egyre nagyobb a kereslet a felhőszolgáltatások iránt, mivel egyre több cég alkalmazza az új csúcstechnológiát.

Másfél évtizedre elnyúló projekt

A klaszter a mexikói Queretaro államban épül fel – mondta Ruben Mugartegui, az Amazon Web Services mexikói egységének vezetője. Hozzátéve, hogy a beruházás a következő 15 évre oszlik majd el. A cég már több mint öt éve dolgozik ezen a projekten – közölte Mugartegui. Az AWS jelenleg olyan ügyfeleket szolgál ki, mint a mexikói moziüzemeltető Cinepolis, a BIVA nemzeti tőzsde, az Aeromexico légitársaság és rengeteg helyi önkormányzat. A felhőalapú számítástechnika segítségével a vállalatok az interneten keresztül férhetnek hozzá az olyan technológiai szolgáltatásokhoz, mint az adattárolás és az adatbázisok. Megszüntetve ezzel a fizikai adatközpontok és szerverek birtoklásának és fenntartásának szükségességét.

A lehetőség adott

Mugartegui egy tanulmányra hivatkozva elmondta, hogy a vállalatok mintegy 20%-kal csökkenthetik technológiai költségeiket, ha az AWS-t használják. Az Amazon több mint 52 milliárd pesót (3,04 milliárd dollár) fektetett be Mexikóban, mióta 2015-ben megérkeztek az országba. Az új beruházás az úgynevezett nearshoring közepette zajlik. Vagyis a COVID-19 világjárvány okozta ellátási láncok megszakadását követően a vállalatok Ázsiából az Egyesült Államokhoz közelebb telepítik át vállalkozásaikat – szögezi a Reuters hírügynökség.

Gigantikus adókedvezmények

A mexikói kormány olyan kezdeményezésekkel igyekezett a vállalatokat az országba csábítani, mint például egy tavaly kiadott rendelet, amely adókedvezményeket biztosít az országba áttelepülni kívánó cégek számára. Mugartegui nem volt hajlandó megmondani, hogy az Amazon részesült-e valamilyen adókedvezményben. Viszont megjegyezte, hogy a vállalat szorosan és hatékonyan együttműködött a kormánnyal és a Mexikóba áttelepülő cégek között rengetegen vannak, akik az AWS új ügyfeleivé válhatnak. Az autógyártó Tesla tavaly bejelentette, hogy gyárat épít Mexikóban. A helyi hatóságok 153 millió dollárnyi ösztönzőt hagytak jóvá a vállalat számára és elárulták, hogy a beruházás több mint 5 milliárd dollárra nőhet.

Borítókép forrása: Shutterstock