Amerikai művelet, elfogott venezuelai elnök, olajpiaci kockázatok. Az első hét akciófilmekbe illő helyzetet hozott a dél-amerikai országban. Trump lépése messze túlmutathat a politikán, és az energiapiactól Kínáig érhet el. Az Egyesült Államok venezuelai fellépése újabb bizonytalansági tényezőt vitt az olajpiacra.

Mi történt pontosan Venezuelában?
Az év eleje rendkívüli geopolitikai fordulatot hozott a világ olajpiacának. Donald Trump szerint az Egyesült Államok nagyszabású műveletet hajtott végre Venezuelában, amely során Nicolás Maduro elnököt és feleségét elfogták, majd kivitték az országból. Az amerikai fél csapásokat is végzett a venezuelai létesítmények ellen. A váratlan fejlemény pedig nemcsak politikai, hanem olajpiaci amerikai szempontból is azonnali sokkpotenciállal járt és messze túlmutat a latin-amerikai kontinensen – olvasható a helyzetről írt beszámoló az Oilprice oldalán.
Az amerikai hatóságok közlése szerint az Igazságügyi Minisztérium katonai segítséget kért Maduro elfogásához, akit egy New York-i esküdtszék vádolt meg feleségével, fiával, két politikai vezetővel és egy nemzetközi bűnben feltételezett vezetőjével együtt. Terrorizmussal, kábítószerrel és fegyverekkel kapcsolatos jogokkal vádolták őket. A jogászok és a nemzetközi poltikai világ szerint aggályos volt a katonai erő alkalmazásánál a nemzetközi jogi feltételek be nem tartása – írta a Reuters.
Nemcsak politikai üzenet, hanem olajpiaci tétje van a beavatkozásnak
A piac első reakciói alapján a befektetők nem elsősorban a politikai szimbolikát, hanem a kínálati kockázatot árazzák. Venezuela jelenleg napi 1,1 millió hordó kőolajat termel, döntő része nehéz nyersolajat termel. Egy esetleges elhúzódó katonailét vagy infrastrukturális károsodás jelen ezt a mennyiséget is veszélybe sodorhatja.
Bár a mennyiség a globális kereskedelmi forgalomhoz képest kicsi, a minőség egyedülálló, mivel a termelés több mint 67 százaléka a nehéziparban készül” – jegyezte meg a Rystad Energy.
A Venezuelából származó olaj pedig ideális a finomítóknak. gy a kínálat kiesése rontaná a nehézolaj egyensúlyát.

Miért különleges a venezuelai olaj?
A venezuelai termelés több mint kétharmada nehéz nyersolaj, amely sűrűbb, magasabb kéntartalmú, és csak speciális finomítókban dolgozható fel hatékonyan. Ezek a kapacitások jellemzően az Egyesült Államokban és Kínában találhatók meg. A nehéz nyersolajból pedig kevesebb benzin készül. A dízel és fűtőolaj és bitumenre alkalmas ez a fajta nyersanyag. Viszont a nehéz nyersolaj feldolgozása speciális finomítókban lehetséges. A nehéz olaj kiesése ezért aránytalanul nagy árhatást válthat ki ezen a szegmensen belül.
Kína hogyan reagál majd a helyzetre?
A helyzetben az egyik legérzékenyebb pont Kína lehet. Az amerikai szankciók miatt az elmúlt időszakban az ázsiai ország vált a venezuel nehézolaj egyik legfontosabb felvevőpiacává. A kínai finomító nagy része az ilyen típusú nyersolajra van optimalizálva, különösen a másodlagos konverziós egységhasználat miatt. Ha a venezuelai kínálat megszakad, Peking kénytelen lehet drágább és technológiailag kevesebb ideális alternatívák után nézni.
Mivel pótolhatják a kiesést?
Elméletben szóba jöhet kanadai vagy közel-keleti nehéz olaj, ám ezek korlátozott mennyiségben érhetők el, és logisztikailag sem problémamentesek. A globális nehézolaj-piac már most szűk keretek között mozog, így egy venezuelai kiesés felfelé hajthatja az árakat, különösen az Egyesült Államok által importált nehéz minőségek esetében.
Miért nem megoldás az orosz olaj?
Felmerülhet az orosz nyersolaj szerepe, ám elemzők szerint minőségi és finomítói okokból nem teljes értékű helyettesítője a venezuelai nehéz olajnak. A különbségek miatt a finomítókat nem lehet nem egyszerűen „átkapcsolni”. A más nyersolajnál új konfigurációk kellenek, amely nem minden esetben működik és hatékonyságot vagy hozamot veszítenének az új beszerzések.
Mit figyel most a piac?
A következő hetekben a befektetők számára kulcskérdés lesz mennyire válik tartóssá az amerikai katonai jelenlét és sérül-e Venezuela export-infrastruktúrája. Továbbá az is kérdés, hogy megjelennek-e újabb szankciók vagy tengeri szállítás kockázatok. Már korábban is voltak blokád jellegű lépések, amely a szállítási kockázatot terhelték, amelyet még katonai erővel is segítették. Ha a helyzet eszkalálódik, az nemcsak geopolitikai feszültséget, hanem komoly mozgásokat is okozhat az olajárban, különösen a nehéz nyersolaj piacán.
Jelen írás kizárólag tájékoztatási célt szolgál. A cikkben megjelenő információk nyilvánosak és mindenki számára elérhető adatok alapján kerültek felhasználásra.
Címlapkép forrása: YouTube