2024 május 09

Erre figyelj a héten – jön az amerikai inflációs adat

Egyre inkább befelé haladunk a nyári uborkaszezonba, és ez a piacokra is kihathat. Ennek ellenére néhány fontos makroadatra az előttünk álló napokban is kell számítanunk, érkezik jó néhány gyorsjelentés is. A legfontosabb azonban az amerikai inflációs adat lehet.

Nemzetközi piacok – sorsdöntő adat jön

A mai napon sok izgalomra nem kell számítani, jelentősebb makroadat legalább nem lát napvilágot nemzetközi fronton sem. Honlap délelőtt 11 órakor a német, valamint az eurózónára vonatkozó ZEW index lehet érdekes, leginkább az európai piacokat befolyásolhatja az index nyilvánosságra kerülése. Szerdán magyar idő szerint 14:30-kor érkezik az inflációs, valamint a maginflációs adat az Egyesült Államokból. A piacok a pénzromlás további esésére számítanak, ez pedig hatással lehet az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed monetáris politikájára. Az pedig kiemelt jelentőséggel bír a piaci hangulat szempontjából is.

Csütörtökön 11 órakor az eurózóna ipari termeléséről kapunk információt, 14:30-kor pedig szokásosan megismerhetjük a tengerentúlról a friss,- és tartós munkanélküli segélykérelmek számának alakulását. Emellett a Delta Airlines negyedéves gyorsjelentése lehet izgalmas a befektetők számára, amely az amerikai piacnyitást megelőzően lát majd napvilágot. Péntek hajnalban a japán ipari termelési adat alapozhatja meg a hangulatot, délután pedig a Michigani Egyetem fogyasztói bizalmi indexe érkezik. Gyorsjelentésekből sem lesz hiány a hét utolsó kereskedési napján. Jelent a JPMorgan Chase, a Wells Fargo és a Citigroup is.

Hazai piac – nem les sok izgalom

A hazai piac tekintetében is a nemzetközi piaci események lehetnek az irányadók. Fontosabb makroadatra ugyanis nem kell számítanunk az előző heti inflációs adatsor után. Az utóbbi időben igencsak elgyengülő forint árfolyama azonban tartogathat izgalmakat az érdekeltek számára, és a blue chipek mozgását is érdemes lehet figyelnünk a gyorsjelentéseik előtt.

Forrás: Erste Gazdasági Naptár

Címlapkép forrása: Shutterstock