2024 június 16

Számottevően csökkent a Thyssenkrupp vesztesége

A legnagyobb német acélgyártó vállalat közölte, hogy a március 31-ével zárult fél évben 313 millió euró, részvényenként 57 eurócent volt a vesztesége, míg egy évvel korábban 1,31 milliárd euró, részvényenként 2,12 euró veszteséget termelt.

A vállalat nettó árbevétele 20 százalékkal, 15,89 milliárd euróra csökkent – közölte a távirati iroda.

A kamat- és adófizetés (EBIT) előtti vesztesége az egy évvel korábbi 578 millió euróról 49 millió euróra mérséklődött. Kiigazításokkal számolva az egy évvel korábbi 64 millió eurós veszteség helyett 298 millió euró kamat- és adófizetés előtti nyeresége volt a vállalatnak.

Ezen belül január-márciusban a bevételek 15 százalékkal, 8,57 milliárd euróra mérséklődtek, az adózás utáni veszteség pedig 946 millió euróról 211 millió euróra süllyedt. Az egy részvényre jutó veszteség tavaly január-márciusban 1,52 eurót tett ki, az idei első negyedévben pedig már csak 34 eurócentet.

A Thyssenkrupp a folyó pénzügyi év kapcsán derűlátó, és arra számít, hogy folytatódik a gazdasági növekedés és ezzel párhuzamosan fenn tudják tartani az üzletmenet fellendülését, így a kereslet erősödésére és az árak emelkedésére számítva javította éves előrejelzését.

A koronavírus-járvány alakulásától függően a 2021 szeptember végével záródó pénzügyi évben a nettó árbevétel 10 százalékot is meghaladó mértékben emelkedhet, de így is elmarad a koronavírus-járvány által kirobbant válság előtti szinthez képest. Korábban csak egy számjeggyel mérhető növekedést várt a vállalat.

A kiigazított kamat- és adófizetés előtti eredmény több százmillió euró lehet, szemben az egy évvel korábbi 1,8 milliárdos veszteséggel. Korábban nullszaldó körüli eredményre számított a menedzsment.

Ezzel együtt is az éves nettó veszteség pár százmillió eurót tehet ki, ami ugyancsak kedvezőbb a korábbi, inkább az egymilliárd euró közelébe várt veszteségnél. A 2020-as pénzügyi évet 5,5 milliárd eurós veszteséggel zárta a vállalat.

Az 1842-ben alapított cég Németország legnagyobb acélgyártója, mintegy 102 ezer alkalmazottal, a létszám 36 százalékkal csökkent az egy évvel korábbi 160 ezerhez képest.

A Thyssenkrupp azonban több mint 10 százalékos mínuszban forgott kedden kora délután a frankfurti tőzsdén, mivel az éves előrejelzés javítása nem tudta ellensúlyozni annak hatását, hogy a szabad készpénzáramlás mélyen negatív volt a második negyedévben az átszervezési költségek és a beruházások miatt. A fúziók és felvásárlások előtti negatív szabad cash-flow 750 millió euró volt január-márciusban, majdnem kétszerese az egy évvel korábbi 367 millió eurónak.

A vállalat egyik fő célja éppen az volt, hogy a szabad készpénzáramlás ismét pozitív legyen, és ezzel visszanyerje a befektetők bizalmát, illetve bebizonyítsa, hogy fenntartható üzleti modellel rendelkezik. A Thyssenkrupp arra számít, hogy a folyó pénzügyi évben egymilliárd euróra mérséklődik a negatív cashflow az egy évvel korábbi 5,5 milliárd euróról.