Rendkívüli Hírek:

2024 február 27

Óvatos derűlátás az ingatlanpiacon

Felforgatták a tavalyi lakáspiacot az igénybe vehető támogatások. Budapest és a nagyvárosi agglomerációk helyett olyan községekben történt a lakónépességhez viszonyítva a legtöbb lakóingatlan-adásvétel, ahol élni lehetett az állami kedvezményekkel. A tranzakciószám visszaesése az év végére megállt, az idei év kilátásai pedig a korábbinál biztatóbbak. Állapította meg az Otthon Centrum elemzési vezetője.

Hullámhegyek és völgyek

Hullámhegyek és völgyek követték egymást az elmúlt húsz év lakáspiacán. A visszaesést pedig rendre kisebb mértékű felívelés jellemezte. Összegezte a legutóbbi két évtized ingatlanpiaci trendjeit Soóki-Tóth Gábor, aki megjegyezte: ez az ív a jelenlegi időszakra is érvényes. Az Otthon Centrum (OC) elemzési vezetője elmondta, 2023-ban a korábbinál jóval kevesebb, 100-110 ezer tranzakció köttetett. A visszaesés elsősorban az infláció megfékezése érdekében megemelt alapkamattal magyarázható, ami jelentősen megdrágította a lakáshitelezést. Noha vevők sokasága reménykedett árcsökkenésben (a 2008-as évvel ellentétben most nem omlott össze a piac) az eladók inkább kivártak. Az árkorrekció minimális mértékű volt, ugyanakkor a drágulás üteme lassult vagy megállt.

A saját célú vásárlások számát növelték az otthonteremtési támogatások, de a nagyvárosok agglomerációs településeinek megfizethetőbb ingatlanárai is lendítettek a piacon. Ugyanakkor a korábbi évekhez képest csökkent a befektetési célú vásárlás. A lakóingatlanoknál sokkal likvidebb és magasabb hozammal kecsegtető állampapírok csábították el a vevőket.

A szakember a lakáspiaci trendet érzékeltetve elmondta, amíg 2021-ben 160 ezer, addig 2022-ben már csak 138 ezer adásvétel történt. Míg a tavalyi évre 110 ezer körül várható. De az adásvételek száma mellett a földrajzi megoszlás is érzékelhetően változott. 2014-15-ben még Budapesten volt a legtöbb adásvétel, ezután a városokban, majd – különösen a falusi CSOK bevezetése után – a községekben, elsősorban a nagyvárosok körüli agglomerációs településeken növekedett erőteljesen a vásárlások száma. Ezzel szemben a 2023-as esztendő majdnem összes negyedévében már a legtöbb lakóingatlan-adásvétel olyan községekben történt, ahol igényelni lehetett ezt a támogatást. Kevéssel megelőzve a városi tranzakciók számát.

Az Otthon Centrum hálózatában értékesített használt lakások abszolút átlagára az egy évvel korábbihoz képest a régióközpontokban és a községekben enyhén csökkent, a megyei jogú városokban stagnált. Az átlagos négyzetméterárat vizsgálva már egyáltalán nem volt érezhető árcsökkenés, sőt, a korábbi évek árnövekedési dinamikája sem csökkent érdemben. A családi házak tekintetében 13,3 százalékkal nőtt az átlagos négyzetméterár, míg a téglalakások esetében 10,5, a panellakások esetében 8,7 százalékos árnövekedést mért az OC egy év alatt. A fajlagos ár a korábbi éveknél kisebb, de továbbra is emelkedő tendenciát mutatott. „Mindez úgy, hogy a kevesebb tranzakció a megszokottnál jóval nagyobb áralku mellett történt” – árnyalta az adatokat Soóki-Tóth Gábor.

ingatlan

Alku

A házak esetében újra 10 százalék feletti alkura nyílt lehetőség (13,6 százalék), miközben a tégla és panellakások egyaránt 8,8 százalékkal megközelítették ezt a szintet. Mindhárom szegmensben legalább másfélszeresére nőtt az áralku mértéke 2022-höz képest.

Hasonló mondható el a forgásról is, különösen a panellakások esetében, ahol egy hónappal hosszabb időt tölt az ingatlan a piacon. Az abszolút és a fajlagos árak összevetése azt mutatta, hogy jellemzően a kisebb alapterületű ingatlanok iránt nőtt a kereslet tavaly.

„Az idei év biztató kilátásai már 2023 végén érzékelhetőek voltak, az infláció csökkenésével a hitelkamatok megindultak lefelé, és új támogatási rendszer is érkezik 2024-ben. Vannak kedvező jelek a gazdaságban, és már a tavalyi utolsó negyedévben nőtt az aktivitás a lakáspiacon” – ismertette várakozásait a szakember, aki megjegyezte: noha az infláció érdemben csökkentette a reálbéreket, a feszes munkaerőpiac további bérnövekedéssel járhat, ami a csökkenő kamatszint mellett hozzájárulhat a kereslet élénküléséhez. A CSOK+ megjelenésével nagyjából 15 ezerrel nőhet az adásvételek száma. Ahogy 2023-ban sem volt érdemi árcsökkenés, erre az idén sem lát reális esélyt az OC szakembere. Sőt: azokban a városokban, városkörnyéki településeken, amelyek a legkedveltebbek a vásárlók körében, inkább további árnövekedésre lehet számítani – hangsúlyozta Soóki-Tóth Gábor.

Borítókép forrása: Shutterstock